Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyar filmsiker Sevillában

2010. november 16. 2:00 // Forrás: MTI
Mundruczó Kornél összes eddig készült játékfilmjét sikerrel mutatták be a pozsonyi filmfesztiválon.

Mundruczó Kornél nyerte a legnagyobb spanyolországi nemzetközi filmfesztivál különdíját Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című filmjéért a hétvégén Sevillában; a legjobb operatőr díjával a mozgóképet fényképező Erdély Mátyást tüntette ki a zsűri - közölte a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a különdíj a sevillai fesztivál legfontosabb trófeáinak egyike, hiszen biztosítja, hogy a nyertes filmet a spanyol filmszínházak műsorra tűzzék.

A nemzetközi zsűri indoklásában kiemelte, hogy "az elmélyült és intelligens film a klasszikus mítosz újragondolásával és feledhetetlen képi világával a jó és a rossz határait feszegeti, miközben a figyelmet a felszín alatti igazságokra irányítja, és mindvégig időszerű marad" - olvasható a filmunió összegzésében.

Mundruczó Kornél színházi turnéja miatt nem tudott jelen lenni a szombat esti díjátadón, ezért videóüzenetben köszönte meg a rangos elismerést. A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című magyar-német-osztrák koprodukció Cannes-ban mutatkozott be először, majd a szarajevói filmfesztiválról elhozta a zsűri különdíját.

Mundruczó Kornél összes eddig készült játékfilmjét retrospektív program keretében nagy sikerrel mutatták be a pozsonyi filmfesztiválon a múlt héten. A főiskolás években készült Nincsen nekem vágyam semmi, a Locarnóban díjazott Szép napok, a Johanna című operafilm, a cannes-i FIPRESCI-díjas Delta, valamint a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című legutóbbi játékfilm is látható volt a szlovák fővárosban.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.