– Milyen prioritások mentén tervezi képviselői munkáját?
– Elsősorban be kell bizonyítanom azoknak a választópolgároknak, akiknek a bizalmát megkaptam, hogy a szavazatukra rá is szolgáltam. Nyilvánvaló, hogy a 7. választókörzetben, a Cholnoky városrészben a programomban megfogalmazott fejlesztéseket, célkitűzéseket el kell érnem. Elérhető ember akarok lenni, és gyakorlatilag már találkoztam a városrész összes intézményvezetőjével, a meghatározó személyekkel. Azt látom, meg is lepődtek az emberek, nincsenek hozzászokva, hogy a megválasztásom utáni első héten körbe is jártam az intézményvezetőket. Harmincfős csapat áll mögöttem, amely az itt lakó emberekből verbuválódott össze. Folyamatosan összejárunk, beszélgetünk, ötletelünk. Szerintem ez az egyik legfontosabb alapja a munkámnak, mert így eljutnak hozzám a problémák, és megpróbálhatok a megoldásukban segíteni. A közeljövőben egyeztetek a közös képviselőkkel, mivel reményeim szerint beindul a panelfelújítás, a megújuló energiák bevezetése, és ebben a kérdéskörben velük kell együtt dolgoznom.
– Milyen fejlesztéseket tervez a Cholnoky városrészben?
– Fogalmazhatok úgy, hogy a körzetem két részre bontható, egyrészt a lakótelepi területre, másrészt a kertes házas övezetre. A két rész más-más problémákkal küzd. A hátsó utcák lakóit leginkább közelükben elhaladó körgyűrű forgalmából fakadó zaj zavarja. Több házban jártam, valóban folyamatosan lehet hallani az autókat, a kertekben pedig elviselhetetlen a zaj. A mindennapi bosszúság mellett az ingatlanok értékére is kihat ez a tényező, ezért a legnagyobb és legfontosabb beruházás a körgyűrű hangszigetelését megoldó hangfogó fal felépítése – az Interspartól egészen a Budapest úti felüljáróig. Így tehát körzeteken átívelő problémáról van szó, Brányi Máriának, Óvádi Péternek és nekem össze kell fognunk ennek megoldása érdekében. A beruházás méretéből fakadóan valószínűleg uniós forrást kell találnunk a megvalósításhoz, és a KDRFT-nél kell lobbizni ennek érdekében.

– A lakótelepi területen milyen megoldandó problémákkal szembesült?
– A Lóczy utca Interspar felöli részén nincsen zebra, pedig rengetegen kelnek át a szinte beláthatatlan kanyarban – ezt a helyzetet minél hamarabb orvosolni kell egy gyalogátkelő elkészítésével. A szükséges felújítások, átalakítások mellett átfogó koncepciót szeretnék felépíteni a Cholnoky területére. Igyekszem hozzájárulni ahhoz, hogy felpezsdüljön a közösségi élet a városrészben. A Nagy László utca melletti elhanyagolt állapotban lévő sportpályát és a játszóteret fel kellene újítani, a pálya melletti zöld területen közösségi teret lehetne kialakítani bográcsozóval, kutyafuttatóval. Kiváló helyszíne lenne ez a tér különböző kulturális és egyéb helyi rendezvényeknek. Természetesen ez komoly beruházást igényel, de az önkormányzat tavaly már elkülönített erre keretet, ezt igyekszem kiegészíteni és megerősíteni. Hosszú távú tervem egy kerékpárút elkészítése, ami rá tudna csatlakozni az almádiba vezető bicikliútra. Mindezeken túl számos kisebb-nagyobb fejlesztésre van szükség: padok felújítására, játszóterek kialakítására, fák ültetésére, a közvilágítás rendbetételére, a buszmenetrend felülvizsgálatára – és szilárd burkolattal kell ellátni a posta előtt murvás parkolót.
– A közösségi élet felpezsdítését említette az előbb. A fejlesztéseken kívül mi szükséges ahhoz, hogy erősödjön a helyiek közötti összefogás a városrészben?
– Ennek több szegmense is lehet. Bizonyára kellenek a közös rendezvények, események. A tervek szerint például közös karácsonyfát állítanánk az iskola előtt, és ezt a területet szeretnénk szépen feldíszíteni, hogy igazi karácsonyi hangulatot árasszon. Kértem az óvoda, a bölcsőde és iskola vezetőjét, támogassanak abban, hogy gyűjtést szervezhessünk a rászoruló családoknak például karácsonykor, hogy segíthessük őket egy-egy ajándékcsomaggal. A közösségi élet erősítése érdekében kialakítunk egy internetes portált, amely kifejezetten a Cholnoky ügyeivel fog foglalkozni. Az oldalon megjelenhetnek a kulturális programok, a városrész életét érintő problémák, ezen keresztül tudnám tájékoztatni a lakókat a folyó ügyekről, és engem is könnyen el lehetne érni. Szükségem is van minden jószándékú polgár véleményére, mert az eddig kialakult terv is csapatmunka eredménye, és meglátásom szerint a városrész fejlődését csak közös, összefogáson alapuló munkával lehet elérni.

