Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Országos élvonalban megyénk mentőszolgálata

2008. április 8. 1:25
Sokféle találgatás látott napvilágot az utóbbi időben az országos mentőszolgálat jövőjével kapcsolatban. A meg nem erősített hírek akár 2000 fős elbocsátásokról, majd meghatározatlan fejlesztésekről szóltak. Tény, hogy január elsejétől a mentőktől elvették a betegszállítás feladatkörét, ám tennivalójuk ezzel nem lett feltétlenül kevesebb.
 

Sokféle nyilatkozat jelenik meg a témával kapcsolatban, azt gondolom, ilyen nagyságrendű számokról kár beszélni, főleg, ha nem hallhattuk még hiteles forrásból – mondta a Vehír.hu-nak Dr. Czirner József, a Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezet szakmai vezető főorvosa. Veszprém megyében jelenleg 9 mentőállomáson 30 mentőautónk van. Január 1-jétől a betegszállítási feladatokat ugyan elvették a mentőszolgálatoktól, s ezzel a feladatszámunk leesett mintegy 30%-kal. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akkor 30 %-kal le kell csökkenteni a kocsik számát. Ezt gazdasági megfontolásból sem engedhető meg, hisz olyan feladataink vannak, melyek nem tervezhetők – folytatta a főorvos.  

A tervezett változások Veszprém megyét és a régiót aligha érintik, mert itt másfél évvel ezelőtt elkezdődött egy program, mely részben a mentőállomások számának gyarapítását, részben pedig a minőségi szolgáltatások fejlesztését eredményezte. Tehát az országos médiában megjelenő számok régiónk szintjén a mentőkocsik létszámának maximum öttel történő csökkenését jelentik. Ezzel szemben viszont minőségileg jobb esetkocsikat indíthatunk – magyarázta dr. Czirner József – létszámügyileg pedig maximum 10-15 főről lenne szó, ami az adminisztratív állományt fogja inkább érinteni, mivel az elmúlt másfél évben ezt az átalakítási folyamatot már elkezdtük. Hat mentőállomást építettünk ez alatt, a legutóbbit tüskeváron adták át a közelmúltban. A következőt Nagyvázsonyban vehetik birtokba munkatársaink.

A Veszprém megyei önkormányzat három évvel ezelőtt a Balaton Tourist eladásából egy nagyobb pénzösszeget biztosított a számunkra, melyhez az akkori egészségügyi miniszter hozzátett ugyanannyit. Ez akkor mintegy 600-650 millió forintot tett ki. Ennek köszönhetően tehát mi már olyan szinten állunk, amihez az ország többi része most fog majd felzárkózni. Konkrétan nézve ha az említett két mentőállomást átadjuk, akkor a megye lakosságának 95 %-a 15 percen belül mentőautóhoz fog jutni. És akkor még a minőségről nem is beszéltünk, hisz Balatonfüreden ott van a  korszerű mentőhelikopter, és a szívkórház, utóbbi pedig azt jelenti a gyakorlatban, hogy a megye szívinfarktusos betegeinek 90 %-a a helyszínről azonnal  műtőasztalra kerültet. Összehasonlításképpen Fejér megyében csak a betegek 17%-át tudják a mentők a végleges ellátóhelyre vinni. Ha statisztikai szempontból nézzük, akkor azt lárjuk, hogy Veszprémben van 200 hirtelen halálozás évente. Ha nincs a helyszínre érkező mentőben félautómata defibrillátor – amivel a mi kocsijaink 10 éve fel vannak szerelve –, akkor 200 betegből 32-t lehet megmenteni. Ha van, akkor ennek a kétszeresét. Tehát a maximális felszereltség túlélés szempontjából kiemelkedően fontos. 

A mentőszolgálat Veszprém megyében a továbbképzésben is élen jár, nemrég szakápólói tanfolyamot indítottunk. Az esetek 30%-át ugyanis nem mentőorvos látja el első lépésben, így elkél az emelt szintű képzés. Nem mondhatom, hogy nem csökkent a feladatszámunk, így nekünk a két kivonulás közti időt továbbképzésre kell fordítanunk. Én úgy gondolom, hogy a 99%-os ténykedés kevés, a 100%-os az elvárható, hiszen itt emberéletekről van szó – hangsúlyozta dr. Czirner József.  

Jelenleg Veszprém megyében műszerezettség tekintetében kívánunk előre lépni, nyugati színvonalú mentéstechnikai eszközöket vásárolunk. Ennek színvonalnak azonban ára van – vallotta be a vezető főorvos – karbantartásra, béremelésre már nem futotta az elmúlt években, s a munkaruházati ellátottságunk is rossz. Nagy gondot jelent továbbá, hogy mennek el az orvosaink a sürgősségi ellátásból. Ez valamilyen szinten érthető is, hisz nem könnyű munka az övék, a beosztás és a rendkívüli körülmények között történő helyszíni ellátás miatt. Ez a probléma azonban még magasabb szintű megoldásra vár.  

A Veszprémben tapasztalható rendkívüli fejlődés a fentieken kívül még egy pillérre támaszkodik. A mentőautók eszközfelszereltségéhez nagyban hozzájárul ugyanis a megye lakossága, a 04 Alapítványon keresztül. Az alapítvány számlájára befolyt pénzt dr. Czirner József elmondása szerint kizárólag továbbképzésre és eszközvásárlásra fordítják. Az azonban komoly problémát jelent – tudtuk meg a főorvostól, hogy az utóbbi években megjelentek szervezetek, akik a mentőszolgálat nevében gyűjtenek pénzt. Több csaló is akadt közöttük, ám akikről bebizonyosodott, hogy valóban a mentőszolgálatnak gyűjtöttek, azokról kiderült, hogy országos szervezetek. Ezért dr. Czirner József honlapunkon keresztül is arra a lakosságot, hogy ha adakozni kívánnak a megyei mentőszolgálat számára, azt a 04 Alapítványon keresztül tegyék.

Zatkalik-Peresztegi Virág
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.