Minap jelentette be a Fidesz kabinet, hogy kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik. Kíváncsiak voltunk, hogyan vélekednek erről az emberek.
H. Zoltánné, 57 éves betanított munkás
– Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphattam volna. Köszönöm! Most lesz időm az unokáimra, pihenhetek, kertészkedhetek.
H. Zoltán, 60 éves szakmunkás
– Megérdemelte az asszony. Alig múlt 16, és már dolgozott. Más idők voltak azok. Építkezéseken melózott. Megfordult Sztálinvárosban (Dunaújváros neve – szerk.), Pesten, aztán idekerült Veszprémbe. Mindig keményen dolgozott, munkahelyen, otthon. Két gyereket nevelt, ellátott engem. Jó asszony. Jól tette a kormány, amit tett. Sokan hálásak vagyunk ezért. A mi családunk, két lányom, öt unokám biztos.
K. Izabella, 60 éves tanítónő
– Minden humánus intézkedést örömmel fogadok. Különösen azokat, amelyek érintenek minket, nőket. Hiszen mi dolgozunk a legtöbbet. Munkahelyen, otthon egyaránt helytállunk. Azt nagyon sajnálom, hogy ebbe a 40 évbe nem számít bele a tanulmányi időszak. De ebben a gazdasági helyzetben ez is példamutató. Örülni kell minden egyes gesztusnak. A Fidesz nemcsak szavakban, hanem tettekben is megpróbál az emberekre figyelni.
D. Rozália, 38 éves irodista
– Én boldog vagyok. Remélem, amikor elérem a negyven év munkaviszonyt, még érvényben lesz a rendelet. Tökéletesen mindegy, melyik párt találta ki, jó ötlet volt.
T. Tamás, 20 éves egyetemista
– Nagymamámat érinti ez a döntés. Ő végtelenül boldog, ezért én is. Így minden nap meleg ebédet kapok. És ez nagyon jó!