Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem drágul a karácsonyfa

2010. november 22. 0:04 // Forrás: hírTV/FH
A lucfenyő méterének ára háromezer, az ezüsté négy-ötezer, a normandé öt-hatezer forint körül lesz a piacokon.

Már pakolják az első fenyőfa szállítmányokat a Zala megyei Surdon és Nemespátrón az őstermelők. Erről a vidékről egy-egy termelő általában ezer darabot ad el. Egy részét helyben kereskedőknek értékesítik, a többit maguk viszik a nagyobb városok, főleg Budapest piacaira. Schifter Istvánné, surdi termelő elmondta: semmiképpen nem emelnek árat, örülnek, ha az elmúlt öt év átlagárain el tudják adni a fát. Hozzátette: évek óta ez a helyzet.

Az idei év csapadékos időjárása főleg a normand fenyőkre volt hatással. A sok eső miatt sok fának kopasz a teteje, ahogy a termelők mondják. Ez azt jelenti, hogy az átlagosnál magasabbra nőtt a fák vezérága, így a teteje nem elég sűrű. A termelők szerint az, aki szép normand fenyőt akar venni, jobban teszi, ha nem vár, mert karácsony közeledtével már biztosan nem lehet ilyent kapni. A termelők azt mondják: a sok eső miatt költségeik is jelentősen megnövekedtek. A nagy konkurencia és a most is érződő válság miatt azonban nem tudnak árat emelni.

A Zala megyei Surd és Nemespátró az ország egyik legjelentősebb fenyőtermelő vidéke. Bár pontos adatok nincsenek, a helyiek becslése szerint minden harmadik magyar karácsonyfa innen származik.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.