Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Rengeteg energia van Veszprémben"

2010. november 22. 4:00
Porga Gyula polgármester úr a tanácsadó testületekről, a hivatali átszervezésről és legfontosabb feladatairól nyilatkozott lapunknak.

– Mi a tapasztalata az újonnan kialakított alpolgármesteri struktúráról?

– A megújuló önkormányzati rendszer létrehozásakor első lépésben az alpolgármesteri pozíciók és feladatkörök meghatározása volt a cél, majd a napi működéshez szükséges bizottsági struktúra kialakítása. Az újfajta rendszer lényegesen több együttműködést igényel az alpolgármesterektől is, mint korábban. A munkánk sok esetben átfedi egymást, emiatt folyamatosan egyeztetnünk kell. A kívülállóknak úgy tűnhet, hogy a folyamatos konzultáció sok időt vesz el – de épp fordítva van: a rendszer hosszú távon időt spórol. A problémát nem oldjuk meg azzal, hogy nem vesszük észre – attól még létezik. Ám ha folyamatában kerülnek felszínre a nehézségek, akkor azokat lehet korrigálni. Az új modell erre jó.


Porga Gyula

– Korábbi nyilatkozataiban említette, hogy fontos a megfelelő tanácsadó testület létrehozása. Milyen lépéseket tettek a stáb felállítása érdekében?

– Ahhoz, hogy komoly koncepcionális lépéseket tehessünk a város fejlesztése érdekében, stratégiai tervezés szükséges, ezért szeretném tanácsadó testületekkel megerősíteni a városvezetést. Korábban is éreztem, hogy rengeteg energia van Veszprémben, amelyet használni kell a város életében – ezt a kampány során többször is elmondtam. Polgármesteri munkám első hónapja alatt pedig valóban ezt tapasztaltam: a szunnyadó energiák megjelentek, számos jószándékú, kiváló szaktekintély keresett meg azzal, hogy szívesen segítenének a város jövőjének alakításában.

– Több tanácsadó testületet említett. Hogyan áll fel a rendszer?

– Először is a városért kiemelkedően dolgozó civil szervezetekkel szeretnénk stratégiai megállapodást kötni – ebben az esetben négy-öt szervezetre kell gondolni. A szakterületüket érintő valamennyi döntésben ki fogjuk kérni a véleményüket. Tanácskozási joggal meghívást kapnak a bizottsági ülésekre és a közgyűlésre, illetve véleményezésre megküldjük számukra a hozzájuk tartozó előterjesztéseket. Természetesen emellett az önkormányzat hangsúlyosan veszi figyelembe a város életét érintő kezdeményezéseiket. Minden gazdálkodó szervezet, így az önkormányzat életében is rendkívül fontos a költségvetés szerkezete és sikeres megalkotása, ezért létrehozunk egy költségvetési tanácsadói testületet, amelynek feladata a költségvetés felügyeletének, ellenőrzésének elvégezése lesz. A harmadik tanácsadó stáb a városstratégiai elképzelések – a gazdaságfejlesztés, az idegenforgalmi és a kulturális fejlesztés – kialakításában segít az önkormányzatnak. Nevekről még nem tudok nyilatkozni, hiszen december folyamán határozzuk meg a testületek összetételét.

– A kampány során többször is megfogalmazta az együttműködésre alapuló munkakoncepcióját. Mennyire sikerül megvalósítani az elképzelését?

– Éppen ez előbb elmondottak támasztják alá, hogy a koncepció életképes: szeretném integrálni a várost érintő munkafolyamatokba azokat az ötleteket, amelyek Veszprém fejlődését szolgálhatják. A nyitottság bizonyítéka az is, hogy a bizottsági helyek elosztásakor az előzetes tárgyalások után meg tudtunk egyezni az ellenzékkel, és ők is korrektnek ítélték meg a javaslatainkat és a kialakult struktúrát. Az együttműködés jeleként értékelhető például továbbá, hogy a második közgyűlésen támogattuk Gerstmár Ferenc LMP-s képviselőtársunk indítványát. Továbbra is ebben a szellemben kívánok tevékenykedni, nem gondolom, hogy így nehezebb vezetni a várost – nem akarunk a saját rögeszméinkhez ragaszkodni. Az ellenzékkel politikai ellenfelek vagyunk, és nem ellenségek, a normális emberi viszonyoknak megfelelően kell együtt dolgoznunk – szem előtt tartva Veszprém érdekeit.

– A városházán, a közvetlen környezetében milyen változások történtek, és az elkövetkezendőkben milyen szerkezeti átrendeződés várható a hivatal életében?

– Számomra természetes, hogy az ember olyan munkatársakkal szeretne együtt dolgozni, akikben maximálisan megbízik. Ennek következményeként – a jelenlegi struktúrának és az SZMSZ (Szervezetei és Működési Szabályzat – a szerk.) megfelelően – átalakítottuk a polgármesteri kabinetiroda személyi állományát. Új elem, hogy kabinetfőnököt neveztünk ki, ő a polgármester operatív munkáját segíti. Józsa Tamást bíztam meg e feladattal, és Szödényi Kinga lett a kabinetiroda vezetője. A sajtószóvivő posztján is változás történt, Joós Eszter tölti be november 15-től ezt a pozíciót. A hivatal átszervezése – figyelembe véve a racionalizálást – folyamatban van. Négy évvel ezelőtt az új városvezetés átalakította az önkormányzat hivatali struktúráját, de úgy ítéljük meg, hogy újabb korrekcióra van szükség. Az Államreform Operatív Program támogatásával hamarosan elkészül az a jelentés, amely segítségével még hatékonyabbá lehet tenni a polgármesteri hivatal működését. A következő szükséges lépéseket ennek az anyagnak megfelelően kell megtenni. Annyi bizonyos, hogy az átszervezések után a közvetlen környezetemben visszaáll a titkárság a kabinetiroda helyett, és mellette fog működni a kabinetfőnök.

– Az átalakítás létszámleépítéssel fog járni?

– A jelenlegi átalakítás sem létszámnövekedéssel, sem létszámcsökkenéssel nem járt. Az biztos, hogy a hivatal szerkezeti újraformálása nem eredményezhet létszámnövekedést – de pontos információink csak a jelentés megismerésekor és a felépítés véglegesítésekor lesznek. Mindenesetre szeretném, ha az önkormányzat január elsejétől már az új szervezeti struktúrában működhetne.

– Melyek voltak polgármestersége első hónapjának legfontosabb feladatai?

– Több veszprémi cégvezetővel találkoztam, hiszen ezt a területet az elmúlt négy évben viszonylag kevésbé ismertem, és szükségesnek tartottam, hogy a városban működő vállalkozásokról tiszta kép legyen bennem. Emellett tárgyaltam olyan jó nevű európai és világcégek magyarországi vezetőivel is, akik érdeklődnek veszprémi projektek kapcsán. Bízom benne, hogy ennek a munkának rövidesen meglesz az eredménye. Elkiabálni semmit sem szabad, mert csupán egyeztető tárgyalások folytak, de annyit elmondhatok, hogy többek között egy világhírű számítástechnikai cég is érdeklődött a veszprémi lehetőségek felől.

– A városi cégek vezetőivel folytatott konzultációk során milyen tapasztalatokat gyűjtött?

– A cégvezetők arra hívták fel a figyelmemet, hogy intenzívebb kapcsolatot várnak el az új városvezetéstől. A vállalatok a korábbinál hangsúlyosabban kívánnak részt venni a város közéletében is, emellett szeretnének információkat a város problémáiról, illetve ők is megosztanák a gondjaikat az önkormányzattal. A jövőbeni kooperatívabb együttműködés érdekében arra tettem ígéretet, hogy létrehozunk egy egyeztető fórumot.

– A közeljövőben milyen nagyobb léptékű feladatok várnak Önre?

– A decemberi közgyűlés a költségvetés előkészítéséről szól, a koncepció alakul, úgyhogy ez mindenképpen komoly kihívás. A futó projekteket visszük tovább, illetve lezárjuk a befejezett munkákat – ezek közé tartozik a csatorna-beruházás is. A csatornázás lezárult, a jelenleg folyó munkálatok az önkormányzat saját beruházásai. Tanulságos projekt volt, a beruházónak és az önkormányzatnak is megvan a maga felelőssége a kialakult helyzetben – az ilyen típusú problémákat a jövőben el kell kerülnünk. A belváros-rehabilitációs projekt zajlik, rengeteg napi operatív üggyel. Mindezeken túl pedig polgármesterként a karácsony közeledtével egyre több rendezvényre látogatok el.

Szaksz Balázs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.