Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rákapcsolnak a fogyasztóvédők

2010. november 23. 0:01 // Forrás: MTI
Országos karácsonyi ellenőrzést indított a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) hétfőtől, amely december 23-ig tart.

Fülöp Zsuzsanna, az NFH szóvivője elmondta: a vizsgálat során kiemelt hangsúlyt kap az áruházláncok akciós tevékenységének ellenőrzése, a vásárlók által nagyszámban felkeresett élelmiszer jellegű üzletek, drogériák vizsgálata, és nagy figyelmet fordítanak a szezonális termékekre, köztük a fényfüzérekre, gyerekeknek szóló árukra. A www.nfh.hu honlapon közzé tették a karácsonyi vásárláshoz segítséget nyújtó kiadványokat, amelyből kereskedők és fogyasztók egyaránt tájékozódhatnak.

Pintér István, az NFH főigazgatója emlékezetett arra, hogy a szomszédos országok hatóságaival együttműködési megállapodásokat kötöttek, és ennek keretében várható, hogy a határmenti területeken is lesznek karácsonyi ellenőrzések.

A hatóság felhívja a figyelmet arra: fontos tudni, hogy a hibátlan terméket a kereskedő sem kicserélni, sem visszavenni nem köteles. Emiatt sok kereskedő cég csak az ünnepek után foglalkozik ezekkel a problémákkal - hangzott el a tájékoztatón.

 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.