Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Aktív ellenzéki szerepre készülve

2010. november 23. 4:00
Hartmann Ferenc MSZP-s önkormányzati képviselő bízik abban, hogy a szakmai viták során figyelembe veszik az ellenzék javaslatait is.

– Ön szerint kialakulhat a közgyűlésben együttműködés a várost vezető többség és az ellenzéki képviselők között?

– Remélem, a polgármester úr tartja azt az ígéretét, hogy a nagy fontosságú és hosszú távra kiható személyi kérdésekben egyeztet az ellenzékkel, annak ellenére, hogy nem rendelkezünk frakciókkal. Az előző ciklusban a volt polgármesterrel a stílusából és módszeréből fakadóan nem tudtunk érdemi konzultációkat tudunk folytatni – de úgy tűnik, Porga Gyula más szemléletben, az együttműködésre alapozva kívánja vezetni a várost. Bízom abban, hogy ezt a most tapasztalható polgármesteri szándékot nem lehetetleníti el valamilyen felső pártutasítás.


Hartmann Ferenc

– Mennyire nehéz ellenzékként, kétharmados többséggel szemben dolgozni?

– Ebben semmi különleges nincs számomra, aktív ellenzéki szerepet tölthetünk be, ha a többség nem aszerint dönt a közgyűlésben egy-egy ügyről, hogy éppen ki tette az előterjesztést. Ha szakmai alapon közelíti meg a városvezetés a javaslatokat, és szakmai vitát tudunk folytatni, akkor rendjén van a dolog. Ha nem ez történik, akkor csupán a nyilvánosságnak tudjuk elmondani, mely javaslatainkat söpörték le az asztalról. Az első ciklusban sem tartoztam a többséghez, és az előző négy évben is ellenzékben voltam. Számomra tehát nem az ellenzéki lét az érdekes, hanem az, hogy tudok-e a választópolgárokért, az emberekért, a városért dolgozni, és hogy a közösség érdekében tett javaslataim meghallgatásra találnak-e. Ha képes vagyok szakmailag helytálló előterjesztéseket megfogalmazni, és azok célt is érnek – még akár úgy is, hogy először leszavazzák, aztán pedig belátják, hogy igazam volt –, akkor nem tartom értelmetlennek és feleslegesnek az ellenzéki munkát. A többséghez tartozó képviselőnek az a feladata, hogy irányítson, befolyásoljon, szervezzen, előkészítsen, az ellenzéki képviselőnek pedig az, hogy ellenőrizzen – és ez a demokráciában rendkívül fontos szerep.

– Ön listáról került be a közgyűlésbe. A listáról, illetve egyéni körzetből bejutó önkormányzati képviselők munkájában mi a jelenetős különbség?

– Egy egyéni képviselőnek nyilvánvalóan fokozott figyelmet kell fordítani a választókerületére, az ahhoz kapcsolódó közösségekre, az ott lakó emberekre. Egy listás képviselőnek ilyen konkrét feladata nincs, ám a képviselői esküből adódóan mindkét politikusnak az egész város érdekét kell figyelni és szem előtt tartani, amikor a döntéseit meghozza.

– Az MSZP-nek, valamint személyesen Önnek milyen olyan céljai vannak, melyeket szeretne megvalósítani a munkájában?

– A kettőt nem nagyon tudom elválasztani, tekintettel arra, hogy jelen pillanatban az MSZP veszprémi elnöke vagyok. Azt határoztuk el – mivel nem rendelkezünk frakcióval a közgyűlésben –, hogy létrehozunk a városi szervezeten belül egy humánpolitikai és egy gazdaságpolitikai kabinetet, azzal a céllal és feladattal, hogy figyeljék az önkormányzat működését, és javaslataikkal segítsék az önkormányzatban dolgozó képviselőket. A két kabinet feladata az is, hogy a választópolgárokkal tartsa a kapcsolatot. Nem titkolt szándék, hogy a kabinet munkájában részt vevő tehetséges fiatalok közül kerülhetnek ki majd az elkövetkezendő időszak képviselőjelöltjei. Személy szerint nincsenek különleges, új, az eddigi tevékenységemet felülíró elveim. Amikor korábban alpolgármester lettem, nyilván kellett egy párt támogatása, de amikor a funkciót elnyertem, és megkaptam a bizalmat, már nem az MSZP érdekei vezérelték a döntéseimet, hanem a városi ügyek minél jobb megoldása. Nincsen baloldali és jobboldali iskola, szakmai megoldások vannak, ezeket kell keresni. Korábban is ezt a nézetet képviseltem, és most is ezt vallom.

Szaksz Balázs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.