Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ízelítő a télből

2010. november 23. 9:26 // Forrás: vmeteo.hu
A következő napokban egyre hidegebb időre számíthatunk, a hétvégén havazásra is készülhetünk.

A következő napokban észak felől hideg, sarkvidéki eredetű légtömegek érkeznek fölénk. Eleinte száraz levegő áramlik térségünkbe, így némi napsütésben is bízhatunk, péntektől azonban csapadékra is számítani kell, ami eső, havas eső, majd egyre inkább havazás lesz, a csapadék mennyisége még bizonytalan – írja a VMeteo.hu. Főleg a magasabban fekvő helyeken készülhetünk téli útviszonyokra, de nem kell tartósan berendezkednünk a hidegre. Fagypont közeli reggelekre készüljünk, de vasárnap hajnalban keményebb zimankó is előfordulhat. Napközben 2-7 fok ígérkezik a hét hátralévő részében. 

Kedden zömében borult marad az ég, csak jelentéktelen eső fordulhat elő. Fokozatosan megélénkül az északnyugati szél. A hőmérséklet 7°C közelében tetőzik.

Szerdán változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, csapadék nem valószínű. Az eleinte még élénk széllökések napközben megszűnnek, gyengül a légmozgás. A hőmérséklet reggel 0°C, délután 6°C körül ígérkezik.

A folytatásban gyakran megvastagszik a felhőzet, eleinte esőre, záporra készülhetünk. A jelenlegi számítások szertint szombaton havazás is előfordulhat, de nem kell tartósan berendezkednünk a télies időre.
 

Cseh Zoltán

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.