Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csopakon élnek a legtehetősebbek

2010. november 25. 0:03 // Forrás: MTI
A GfK közleménye szerint Csopakon az általános vásárlóerő index 136,8 százalék, ha az átlagot 100 százaléknak vesszük.

Az ezer főnél nagyobb települések közül a legtehetősebbek Csopakon élnek, míg a legkisebb elkölthető jövedelemmel Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn lakók rendelkeznek - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet az általános vásárlóerőről készített térképe alapján. A legnagyobb vásárlóerővel rendelkező Csopakot Telki, Budaörs, Tiszaújváros és Üröm követi. A legkisebbel rendelkezők pedig - az ezer főnél nagyobb települések sorában - Tiszabő mellett Alsószentmárton, Szendrőlád, Kántorjánosi és Vilmány. A megyei lista szerint Budapesten a legnagyobb az egy főre jutó vásárlóerő, Fejér megye követi, míg a sereghajtó Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

A sorrendet a GfK Hungária az általános vásárlóerő index alapján állapítja meg. A mutatóban a 100 százalékot az országos átlag adja - válaszolta az MTI kérdésére Kui János, a GfK Hungária kereskedelmi szektor menedzsere. Az index számításában a Központi Statisztikai Hivatal kereseti, ellátottsági, az APEH jövedelemstatisztikai és más adatokat, valamint kikérdezés eredményeit veszik figyelembe különböző súlyok alapján - tette hozzá.

A GfK közleménye szerint Csopakon az általános vásárlóerő index 136,8 százalék, Tiszabőn pedig mindössze 41,6 százalék. Kui János az MTI-nek elmondta: a két évvel korábbi vizsgálatban Csenyéte volt a legszegényebb az ezer főnél nagyobb települések között. Az akkori 37,6 százalékos mutatóhoz képest Tiszabő 41,6 százalékos indexe előrelépést jelez az országos átlag felé.

A megyéket tekintve élen álló Budapest mutatója 133,6 százalék, az azt követő Fejér megye már közelít az országos átlaghoz a 109,0 százalékos indexszel. A legnagyobb nehézségekkel - az ezer főnél több lakossal rendelkező településeket figyelembe véve - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében küzdenek, ott az általános vásárlóerő index jócskán elmarad az országos átlagtól, mindössze 75,4 százalék.
 

 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.