Joós Eszter több éves, a helyi médiumokban végzett újságírói, szerkesztői munka, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzatnál szerzett kommunikációs tapasztalat után mondott igent Porga Gyula polgármester felkérésére, és vállalta el a városháza sajtószóvivői munkakörét. Vele beszélgettünk munkáról, célokról, tervekről.
– Amikor a polgármester úr felkérte Önt sajtószóvivőnek, milyen feladatokkal bízta meg?
– A munkám összetett. Egyrészt sajtóreferensként a helyi és országos az médiumokkal kell tartani a kapcsolatot - őket kell kiszolgálni információval. Másrészt szóvivőként kell a sajtó szolgálatára állni, valamint a polgármester úr és a két alpolgármester sajtókapcsolatait kell építenem, illetve a beszédek kialakításban kell közreműködnöm. Harmadrészt pedig építeni és erősíteni kell a város imázsát. Nagyon fontos, hogy Veszprém pozitív képe erősödjön a sajtótevékenységen keresztül. Úgy kell kommunikálnunk, hogy ne csak a helyi, hanem az országos sajtó is felfigyeljen ránk, és ezáltal felhívja az emberek figyelmét városunkra. Ezeket a sajtóeseményeket meg kell tervezni, ki kell találni. Ehhez pedig nagyon sok ötlet, kapcsolat és munka szükséges.

– Még kinevezése előtt a veszprémi médiumok: a Veszprém TV, a Napló, a Veszprémi 7 Nap és a Vehír képviselői találkoztak egy sajtóreggelin, és számos elképzelést fogalmaztak meg a leendő városházi szóvivő munkájával kapcsolatban. Például, legyen mindig elérhető.
– Természetes számomra, hogy a hivatali munkaidő után nem húzhatom le a rolót, elérhetőnek kell lennem. Nyugodtan kereshetnek telefonon, e-mailen, amikor fontos és lényeges kérdésük van.
– Másrészt a helyi sajtó nagyon szeretné, hogy a városháza hivatali részének kommunikációját is segítse elő.
– Igen, ezt már érzékeltem, hiszen rossz vagy hiányos kommunikáció miatt számtalan félreértés adódott nagyobb beruházások kapcsán. Az én célom, hogy ezeket a hibákat korrigáljam, és a későbbiekben megelőzzem. Szeretnék a városházán belül információs hálót kiépíteni. A napokban nagyon sokat beszéltem munkatársakkal, és feltérképeztem, hogy kik tudnak pontos ismeretekkel szolgálni számomra. Szerintem ez az információszolgáltatás jól fog működni az elkövetkező években. Az a célom, hogy a helyi sajtó kielégítő, naprakész és pontos, használható információt kapjon tőlem, amit tud hasznosítani. Hiszen, ha ők pontos önkormányzati hírháttérrel rendelkeznek, akkor a veszprémiek is. Nekünk pedig ez az egyik legfontosabb feladatunk.
– Lehet ezt a sok munkát egyedül végezni? Vagy van a háttérben egy kommunikációs csapat?
– Jelen pillanatban egyedül vagyok, az azonban kétségtelen, hogy az önkormányzaton belül sokan segítik a tevékenységemet. Még az elején vagyok, most építem ki a saját köreimet, alapozom meg későbbi munkámat. Folyamatban van a kommunikációs stratégia kidolgozása – és végül mindez együtt határozza majd meg, hogy hány munkatársra van szükség. Egy biztos: a helyi sajtó bármilyen használható és kivitelezhető javaslatára nyitott vagyok. Minden olyan ötletet megpróbálok megvalósítani, amely előreviszi a város kommunikációját, és ezen belül imázsának erősítését.


