Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét három év lesz a gyes

2010. november 26. 0:04 // Forrás: MTI
Ez azokra is vontkozik, akik jelenleg is gyesen vannak, de összegének emelése nem szerepel a jövő évi költségvetésben.

A gyes időtartamát újra három évre hosszabbítja meg a kormány - ismertette a kabinet döntését Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Hozzátette: a gyes három évre való meghosszabbítása visszamenőleg is érvényes lesz, tehát azokra is vonatkozik majd, akik most gyesen vannak. (Nekik a jelenlegi szabályozás kétéves gyest enged meg.) Az államtitkár közölte egyúttal, hogy visszaállítja a kormány azt a gyakorlatot, hogy ha egy édesanya visszamegy dolgozni, akkor csak a részmunkaidős, négyórás munkaidő mellett kapja meg a gyest, a nyolcórás munkaidő mellett már nem. Soltész Miklós kiemelte: tízéves korig megadja a kormány az örökbefogadói gyes lehetőségét, ami hat hónapig segíti azokat a családokat, akik az örökbefogadásban részt vesznek.

A kormány döntött arról, hogy 2011. szeptember elsejétől a lakásfenntartási támogatás rendszerébe építik be a gáz- és távhőtámogatás jelenleg szociális támogatási rendszerét - tájékoztatott. Hozzátette: a szocialista kormány ebben az évben teljes mértékben megszüntette volna a gázár- és a távhőtámogatást, ezt azonban a Fidesz-KDNP-kormány első lépésként meghosszabbította december 31-ig; a jövő évi költségvetésben április 30-ig marad fenn a jelenlegi támogatási rendszer, ami közel 960 ezer háztartást érint.

Az államtitkár szólt arról is: szerdán a Heves megyei rendőr-főkapitányság munkatársai letartóztattak az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézethez (ORSZI) tartozó munkatársakat, akik ellen az a gyanú, hogy a rokkantosításért pénzt kértek. Ismertette: Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és ő maga az ORSZI főigazgatóját arra utasította, indítson vizsgálatot az egész országra kiterjedően, és külön az egri esetet is vizsgálja meg. Úgy fogalmazott: a társadalomban eddig is rejtetten benne volt az a gondolat, hogy egyesek adott esetben jogtalanul veszik igénybe a támogatásokat.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a gyes emelése nincs benne a jövő évi költségvetésben.

 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.