Veszprém megyének a 8. számú főút adja a megérdemelt prioritást. A választásokat követően a kormány elkötelezetten támogatja ennek fejlesztését – mondta köszöntőjében a 8. számú főút fejlesztési elképzeléseit tárgyaló fórumot összehívó Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön délelőtt a megyeházán. Dr. Markovszky György rámutatott, az elmúlt években számos főúton végeztek fejlesztéseket, új autópályák épültek, de egyik sem olyan forgalmas, mint a 8. számú.

dr. Völner Pál
A szakmai előadások részeként dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára mutatta be nagy vonalakban a 8. számú főút fejlesztési terveit, s azt is, hogy a főút miként kapcsolódik be a nemzetközi vérkeringésbe, de beszélt az országos közlekedés fejlesztési programjáról is.

Lennert János
Lennert János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a Székesfehérvár és a határ közötti rész fejlesztési terveit részletezte. 2013-tól fokozatosan elkészül Székesfehérvár nyugati elkerülőjének III. szakasza, valamint Várpalota elkerülője, többszintű csomópontot alakítanak ki Hajmáskérnél, Öskünél és Herendnél, fejlesztik a veszprémi körgyűrűt, 2x2 sávos utat építenek ki Herend és Jánosháza között, illetve több szakaszon burkolatmegerősítést hajtanak végre. Jelenleg a kisajátítás és a környezetvédelmi, építési engedélyek beszerzése zajlik, ezt követően indulhatnak meg a munkálatok. Az ehhez kapcsolódó terveket részletezte még Urbán Tamás, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. közutak igazgatóságának vezetője, valamint Bodó Imre, a zrt. projektiroda-vezetője.

A veszprémi körgyűrűn tervezett fejlesztések között szerepel a Budapesti út elején lévő csomópont úgynevezett elhúzása. Már a város határa előtt néhány száz méterrel kialakított körforgalmak segítségével mindenki a neki megfelelő irányba térhet le a 8. számú főútról, rugalmasabbá, biztonságosabbá téve az áthaladást ezen a szakaszon. Külön szintű kereszteződést hoznak létre a balatonalmádi és balatonfüredi csomópontokban. Az építés várható időpontja 2013-2014.
A fórumon felszólalt Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere. Elmondta, örömmel látja, hogy felgyorsultak az események, olyan terveket mutattak be, amiről eddig csak álmodhattunk. Felvetette, ha a 8. számú főút több kereszteződését külön szintűvé alakítják, a várható nagy forgalom miatt a veszprémi elkerülő tapolcai és Csatár-hegyi kereszteződését is érdemes lenne ennek megfelelően kialakítani.
Veszprém sokkal jobb adottságokkal rendelkezik fekvését tekintve, mint amivel eddig élni tudott. 150 éve van ez így, amióta közlekedési infrastruktúráról beszélhetünk – mondta felszólalásában dr. Navracsics Tibor. Biztonságos és funkcionális útra van szükségünk, hogy a város visszakerüljön az ország gazdasági vérkeringésébe. A nyolcas fejlesztésével a hazai előnyökön túl Nyugat-Európa innovációs területe felé is haladunk – emelte ki a miniszterelnök-helyettes.
Kérdésünkre kifejtette, Veszprém késve részesült a nagy vasúti fejlesztésekből, a 8. számú főút is a 1930-as években épült, amikor az ország a kor akkori viszonyainak megfelelően már viszonylag kiépült közűt-hálózattal rendelkezett. Az elmúlt évekhez képest most talán sikerül véglegesen elérni, hogy a nyolcas gyorsforgalmi úttá váljon. Rendkívül biztatók azok a határidők, amelyek elhangzottak a mai megbeszélésen - fogalmazott. - Ez azt jelenti, hogy 2014 környékére a megye jelentős részében már biztonságos gyorsforgalmi útként működhet a 8. számú főút. Konkrét határidőket és terveket láttunk, ez szerintem mindenkit megnyugtatott. Az ehhez szükséges források jelenleg rendelkezésre állnak, és a későbbiekben is meg kell lenniük. Veszprém jelenleg szerencsés csillagzat alatt áll, hiszen erős a kormányzati lobbi ereje. A Veszprém megyei országgyűlési képviselők felsorakoznak az ügy mellett, és természetesen a kormányzati pozíciómat erre is fogom használni – nyilatkozta lapunknak dr. Navracsics Tibor.

Fel kell számolnunk az infrastrukturális elmaradottságot – véli dr. Markovszky György. Érdeklődésünkre elmondta, igyekeznek gazdaságilag is lépést tartani a 8. számú főút fejlesztési ütemével. Ennek elősegítésére indították el a kamara szervezésében a megyei gazdaságfejlesztési stratégia összeállítását, együttműködve a megyei közgyűléssel, a nagyobb városok képviselőivel. Emlékeztetett, mintegy három éve történt meg az a filozófiai váltás, miszerint előtérbe kell helyezni a gyorsforgalmi útfejlesztést az autópályával szemben. Úgy véli, a meglévő lehetőségeket és anyagi forrásokat kell maximálisan kiaknázni. A 8. számú főút elhúzódó fejlesztése jelentős veszteséget jelent a térségnek. Egy-egy ilyen beruházás 2-2,5 százalékos többlet GDP növekedést ad évente. Minden nagy erejű tőke oda megy, ahol az infrastruktúra rendelkezésre áll, ezt bizonyítja Székesfehérvár fejlődése is.




