A munkaügyi szervezet 11. alkalommal rendezi meg pályaválasztási kiállítását a régióban. Utolsó állomásként Veszprémbe várják a pályaválasztás iránt érdeklődőket november 26-án, pénteken 18 óráig, és szombaton 9 és 14 óra között a Táncsics iskola tornacsarnokában.
Katonáné Bellovits Andrea
– A rendezvénnyel az a célunk, hogy megfontolt döntést hozzanak a pályaválasztás előtt állók. 49 kiállító érkezett a megyéből, 35 középfokú oktatási intézmény, 3 főiskola és egyetem jelent meg, a többiek felnőttképzéssel foglalkoznak – tudtuk meg Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ általános főigazgató-helyettesétől. Katonáné Bellovits Andrea hozzátette, a munkaügyi központ nem csak szervezőként, hanem közreműködőként is részt vesz a rendezvényen. Számítógépes programok segítségével képesség és érdeklődés vizsgálatot végeznek a helyszínen, valamint munkavállalási tanácsadással is szolgálnak, de grafológiai elemzés is rendelkezésre áll. – Bízom benne, hogy nagyon sok szülő is elkíséri diákokat, hiszen a rendezvénnyel az a célunk, hogy közösen segítsünk a pályaválasztásban – mondta.
– A jelenlegi gazdasági helyzetben nehéz megmondani, melyik a legkeresettebb szakma. Szinte mindenhol túlképzés mutatkozik, a munkanélküli statisztikában látjuk, hogy szinte minden területről van regisztrált álláskereső – fogalmazott Katonáné Bellovits Andrea. A szakmaválasztásnál az a legfontosabb, hogy a fiatalok az első szakmát iskolarendszerű képzésben szerezzék meg, hiszen nem csak a szakmát, hanem olyan ismeretanyagot is elsajátítanak – általános műveltség, informatika, idegen nyelv –, amely elengedhetetlen az élet további részében.
Siklódi Levente
A veszprémi önkormányzat nevében Siklódi Levente, a Városstratégiai és Városmarketing Bizottság elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A Közép-dunántúli régió Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő régiója, amelyben Veszprémnek fontos pólussá kell válnia. A pályaválasztás fontos szerepet tölt be, nem csak az egyén életében, ez nagyon fontos stratégiai kérdés, amit helyén és megfelelő súllyal kell kezelni. Viszonylag ritka, hogy amit életünk elején pályánknak szánunk, végig megtartjuk. Az életünk végéig tartó tanulás, a változó kihívásokra való felkészülés nagyon fontos lett a mai világban. Ha szükséges, új tudást kell elsajátítani, új lehetőségek után kell nézni, ez a kiállítás ebből a szempontból is fontos lehet. Alapvető fontosságú, hogy mindenki felmérje, milyen lehetőségek rejlenek benne, mennyire tud megfelelni a piaci igényeknek – mondta Siklódi Levente.
Galambos Szilvia
A megyei önkormányzat több szakképző intézmény fenntartója és tulajdonosa – kezdte beszédét Galambos Szilvia, a Veszprém Megyei Közgyűlés Humán Erőforrás Bizottságának elnöke. Elmondta, fontos, hogy a szakképzés megfelelő hangsúlyt kapjon a pályaorientációban, a továbbtanulási tervekben. A regionális munkaügyi központ évek óta november környékén lehetőséget biztosít az érdeklődő diákok és szülők számára az intézmények által oktatott szakmák megismerésére. A mai rendezvény remek alkalom arra, hogy az intézmények, a tanárok, az oktatók segítsék a jövő nemzedékét a megfelelő szakma kiválasztásában, hogy megalapozottan döntsenek a nem könnyű, de hosszú távra szóló választásukról. A kiállítás lehetőséget ad arra is, hogy fiatal felnőtteket, a pályamódosítás előtt állókat segítse a munkaerőpiacnak megfelelő szakma kiválasztásában.
A látogatók a munkaügyi központ standjánál hozzájuthatnak az Iskola után – iskola előtt című pályaválasztási kiadványhoz. A könyv lehetőséget biztosít minden szakképzéssel foglalkozó intézmény számára, hogy ismertesse az iskolarendszerű és felnőttképzési tevékenyéségét. A kiadvány külön érdekessége, hogy az egyes szakmákat 3D-s fényképekkel illusztrálták.



