Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyolcezer tartalékost akar Hende

2010. november 28. 0:04 // Forrás: FN.hu, MTI
A kitűzött dátum 2014 közepe, hiszen egyetlen hadsereg sem lehet tartalék nélkül. Most 18 embert mozgosíthatnak.

2014 közepéig 6-8 ezer kiképzett tartalékos katonával kell rendelkeznie a Magyar Honvédségnek - mondta Hende Csaba a honvédelmi törvények módosításáról szóló javaslat vitájában. Egyetlen hadsereg sem lehet tartalék nélkül - jelentette ki expozéjában a honvédelmi miniszter, aki megjegyezte: az árvizek idején mindössze 18 tartalékos elvi mozgósításának lehetősége áll fenn. A tárcavezető a tervezett változtatások közül kiemelte, hogy a jövőben a Szent Korona és a Sándor-palota őrzését ismét honvédek láthatják majd el.

Hende Csaba közlése szerint a javaslat a honvédelmi tárca és a honvéd vezérkar irányítási kérdéseit is rendezi; kezdeményezi, hogy csoportfőnökségek működjenek a honvéd vezérkarnál és egyértelműsíti a Honvédelmi Minisztérium hivatalainak szervezeti besorolását. a közoktatásban honvédelmi nevelési programok indulhatnak.

 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.