Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Aláírták az első adásvételi szerződést

2010. november 29. 13:55 // Forrás: vpmegye.hu
Az új házak építési határideje miatt az embereknek jövő héten meg kell hozni a lakhatással kapcsolatos döntéseiket.

Az iszapkatasztrófában érintett család, akivel aláírták a dokumentumot, Magyarpolányba költözik – derült ki Ajkán, a minap, a Magyar Alumínium (Mal) Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón, ahol elhangzott még: megkezdték az ezer hektárnyi külterület kármentesítését is, ami 8,3 milliárd forintba kerül.

Dr. Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos elmondta: a Mal Zrt. október 12-e óta áll központi felügyelet alatt, a működést legkevesebb 25 felügyelő segíti. A történtek a cég piaci helyzetét nem érintették. A kormány helyt áll a károkozó helyett, de értékesíteni kívánja a károkozón a kárt, ezért minden kifizetést dokumentálni kell. A kártérítésre az örökösök is jogosultak. Javasolta, amennyiben marad pénz a településekre érkezett adományokból, célszerű lenne olyan közösségi létesítményekre is fordítani, mely korábban nem létezett.

Az új házak építési határideje miatt fontos, hogy az emberek jövő héten meghozzák lakhatással kapcsolatos döntéseiket arról, hogy hol akarnak élni a jövőben. Az értékbecslést, az illetékeket az állam fizeti.

Kossa György, a felügyelők vezetője utalt a tervezett száraz technológiára, amit hat hónap alatt kívánnak bevezetni. Az ily módon előállított vörös iszap 25-30 százalék nedvességet tartalmaz a jelenlegi eljárással keletkezett 50-60 százalékkal szemben. Az átszakadt X-es tározót jövő év márciusáig állítják helyre. Eddig 37 ezer teherautó vörösiszapot szállítottak vissza a településekről.

Dr. Szaló Péter, a belügyi tárca helyettes államtitkára kiemelte: Devecserben a december 7-i testületi ülésen aktuális rendezési terv módosítását. Ez alapvető lesz az építés megkezdéséhez, a munkálatokkal terveik szerint júniusig végeznek.

Kiderült még: a kettes számú védmű 40 százalékos készültségen áll, a munkával a tervek szerint ezév december 23-ig végeznek. Az építmény 1290 méter hosszú, 3,5-4,8 méter széles, alapterülete 35 ezer négyzetméter. A gátnál 40 centiméter széles, nyolc méter mély vízzáró résfalat építenek betonból. A kettős betonfalba mély nagyobb szilárdságú betonitot töltenek.

Szabó Csaba a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja elmondta: a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt.-vel kötött 29,2 milliárdos szerződés olyan, előzetesen tervezett munkálatokat is tartalmazott, melyeket végül nem kell elvégezni. –A közbeszerzés nem állja meg a helyét és feltételezés volt – fogalmazott, hozzátéve: a pénzt csak a munkák elvégzése után fizetik ki. Utalt arra, hogy a földek kármentesítését megkezdték, 300 hektárt néhány centiméteres iszap öntött el, ahol a huminsav tartalmú dudaritot betárcsázzák a földbe. Hatszáz hektáron közel 400 ezer köbméter szennyezett földet szállítanak el, majd itt is rekultiváció történik. Eddig 317 levelet küldtek ki a gazdáknak, hogy válasszanak az állam által kínált lehetőségek közül. Jövedelempótló támogatást kapnak még idén a gazdálkodók 15 ezer eurót, az élelmiszer feldolgozók 5000 eurót igényelhetnek. Erre december 1. és 8-a között lehet pályázni.

Dr. Tollár Tibor kormánybiztos helyettes utalt arra, hogy decemberben Kolontáron berendezett mintaházat építenek, hogy ezzel is megkönnyítsék a lakosság döntését. Dr. Muhoray Árpád vezérőrnagy kijelentette: élhető a térség, a lakosság zöme maradni akar. Eddig 284 családdal tárgyaltak, közülük 81 kér ismételt kárbecslést.

A tájékoztató után a sajtót kiszállították a gátszakadás közvetlen helyszínéhez, majd a kettes gáthoz és a résfalhoz. Később Somóvásárhelyen közös testültei ülést tartottak, majd este Devecserben lakossági találkozón az illetékesek tájékoztatták a családokat. Itt többek között elhangzott: aki 100 négyzetméternél nagyobb házban élt, új ingatlana is lehet a korábbi méretű. A forgalomkorlátozás biztonsági okok miatt indokolt, azt év végéig tartják, de tervezik, hogy lámpás megoldással enyhítik azt. A bontás előtt álló házaknál az E.ON ingyenesen leszereli a mérőórákat. A lakosság jövő év szeptember végéig részletfizetési kedvezményt kap. A november 15-ig keletkezett hátralékokat, mint tartozást
a cég elengedi.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.