Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hetvenhárom millió gyerekeknek

2010. november 30. 3:00 // Forrás: vpmegye.hu
Összesen 220 gyermeket érintett a vörösiszap-katasztrófa. Ők fejenként 180 ezer forintot kapnak takaréklevélen.

Összesen 220 gyermeket érintett a vörösiszap-katasztrófa a közelmúltban. Ők fejenként 180 ezer forintot kapnak takaréklevélen az ország iskoláiban összegyűjtött adományokból. Ebből 50 ezret karácsony előtt, a többit akkor, amikor beköltöznek új otthonaikba – hangzott el Devecserben, a fiatalok adventi ünnepén, a művelődési házban, a hétvégén.

Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára úgynevezett Százforintos gyűjtőakciót szervezett. Minden magyar iskolába eljutatott felhívásban arra kérte a diákokat és a pedagógusokat, hogy fejenként legalább száz forinttal járuljanak hozzá a katasztrófa áldozatainak megsegítéséhez.

-A kezdeményezés azt hangsúlyozta, hogy nemzetként összetartozunk, és egy ilyen tragédiában nem hagyhatjuk sorsukra a bajba jutottakat – hangsúlyozta Réthelyi Miklós a tárca minisztere, hozzátéve: a szeretet összehozta az embereket.

A fényhez, az újrakezdéshez hasonlította az összegyűjtött adományt Hoffmann Rózsa. Az államtitkár szerint az, hogy a felhívásra 700 ezren adakoztak azt jelzi, hogy a bajba jutott fiatalokkal van az egész ország, illetve diáktársaik. Elhangzott, hogy a gyerekek rajzokat, üzeneteket küldtek társaiknak, amit az államtitkár átadott Eszterhainé Fatalin Katalinnak a devecseri iskola igazgatójának. A gyerekek üzeneteiből Máttyus Marcell, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanulója olvasott fel néhányat.

Toldi Tamás Devecser polgármestere arról beszélt, hogy az emberek bíznak a város jövőjében, és remélik, egy-két év múlva egy szép településen élhetnek. Rengeteg segítséget kaptak a kormánytól, magánszemélyektől. A segítségre továbbra is nagy szükség mutatkozik – vélekedett.

Az adományokat a Máltai Szeretetszolgálat osztja majd szét, vezetőjük, Kozma Imre atya gyújtotta meg az első gyertyát a színpadon felállított adventi koszorún. Ezúttal három családnak adták át az 50 ezer forintos takaréklevelet, amit Devecserből Orsós János és Joó Miklós, Kolontárról pedig Fekete Roland kapott meg. Az ünnepen a karácsonyi hangulatból adott ízelítőt az ajkai Jézus szíve templom kórusa.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.