A felvételek tanúsága szerint augusztusban két férfi és egy nő tért be a sárkeresztúri kocsmába, majd sajátos forgatókönyv szerint kezdtek akcióba. Az egyik férfi körülményes vásárlásával lekötötte a pultos figyelmét, míg a fiatal nő a vendégek figyelmét terelte el harmadik társukról, aki észrevétlenül besurrant a raktárhelyiségbe, ahol több százezer forintra bukkant.
A zsákmány megszerzését követően a tettesek egy szürke színű Opel Vectrával távoztak.
A trükkös társaságnak vélhetően nem ez volt az első akciója a Sárbogárdi Rendőrkapitányság területén. A nyomozók gyanúja szerint korábban ők jártak egy kálozi vegyesboltban, ahonnan hasonló módszerrel háromszázötvenezer forintot loptak el.

A nyomozást folytató Sárbogárdi Rendőrkapitányság nyomozói kérik, aki felismeri a képen látható férfit és társait, jelezze munkaidőben a 25/460-046-os telefonszámon, vagy tegyen bejelentést a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén.
