Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mennek a fiúk

2010. december 3. 4:00
A Virtus Együttes új albumán a legkedvesebb és az együttes tagjaihoz leginkább illő népdalok szerepelnek.

A Virtus Együttes 2003 őszén alakult a veszprémi Lovassy László Gimnázium „megérés” felé haladó, népzene iránt lelkesedő diákjaiból. Ekkor még nem voltak távlati céljaik, fiatalok voltak és bohók. Csak a 2004. tavaszi keszthelyi Helikoni Ünnepségekre készültek, mivel az iskolának nem volt a népdal kategóriában indítható nevezője. Az ad hoc jellegű szerveződés „viszonylag” jól sikerült: az együttes (ekkor még, mint a Lovassy László Gimnázium Népzene Együttese) nagy sikert aratva elhozta a kategória fődíját. Ekkor döntöttek a „tartós együttélés” mellett. Ezzel új fejezet kezdődött mindannyijuk életében, új program került mindenki határidőnaplójába: a „VIRTUS PRÓBA”.

Azóta eltelt egy kis idő, egyetemre és főiskolára járnak, és kicsit nehézkesebbé vált a próbák összehangolása. Ennek ellenére nem oszlottak fel, mert úgy gondolták, hogy meg tudják oldani a dolgot: havi rendszerességgel tartják a próbákat. A népzene szeretete továbbra is összetartja az együttest.

„Mennek a fiúk” című új albumuk bemutatójára december 4-én, szombaton kerül sor a HEMO színháztermében este hat órakor. A lemezbemutató koncerten közreműködik a Honvéd Bakony Táncegyüttes, ifj. Horváth Károly és Széles András, valamint Kovács Márton és zenekara. A műsor után magyar táncház lesz a Tegnap Zenekarral a kamarateremben.

Az együttes támogatója a veszprémi Művészetek Háza, a művészeti vezetője Miklósik István.

Belépőjegyek elővételben hétfőtől szombatig (10-18 óra között), vasárnap (14-18 óra között) és az előadás napján megvásárolhatóak a HEMO recepcióján.
Belépődíj: 600 Ft

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.