Kísérletezni, létrehozni, látni és láttatni, megérteni és bebizonyítani. Talán ezekkel a szavakkal lehetne a leginkább jellemezni az Electric People High Voltage Laboratory-t, a csillapíthatatlan lelkesedésű és elszántságú egyesületet. December 3-án, pénteken a Pannon Egyetem adott otthont a csapatnak, amelyet a Bakony Balaton Média Kft. és lapunk is támogatott a villámszórásban.
Dr. Márfi Gyula érsek
A produkción Dr. Márfi Gyula érsek is részt vett, aki beszámolt róla, hogy a tudomány nem áll távol az egyháztól, mert például II. Szilveszter pápa is – aki Szent Istvánnak a koronát adta – kora egyik legelismertebb tudós embere volt.
Némedi Lajos alpolgármester
– A vízió, a hallucináció egyik formája, amikor valakiben külső inger nélkül keletkezik szemléleti kép, hétköznapian szólva: ott lát valamit, ahol más nem – mondta Némedi Lajos alpolgármester. – Milyen lehetőségeket rejt magában a szabadtéri színház? A mai korban egyre kevesebb a fizika iránt érdeklődő felnőtt és gyerek, a fizika területén továbbtanuló az egyetemeken – szeretünk minden problémára, kérdésre kész válaszokat kapni.
Némedi Lajos beszámolt róla, hogy fontos az ilyen, kissé misztikusnak ható események bemutatása úgy, hogy közben a résztvevőknek nem csak a saját víziókkal kell „megküzdeniük”, hanem arra tudományos, közérthető magyarázatot is kapnak.
Dr. Abonyi János
Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának dékánhelyettese is biztosította a csapatot a támogatásukról, hiszen fontos a tudomány ilyen fajta ábrázolása. Az intézmény saját szlogenjéhez méltón a kezdeményezés mellé kell állni, hiszen ebben a projektben az érzelem és értelem együtt van jelen.
Gurin Péter, az Eötvös Lóránt Fizikai Társulat elnöke
– Ha megkapja a szellemi és anyagi támogatást, akkor Sebe István és az Electric People High Voltage Laboratory meg tudja valósítani a célkitűzéseit. Azok a célok és tervek, amelyeket Sebe István felvázolt, valóban a realitás kategóriájába tartoznak – mondta Gurin Péter, az Eötvös Lóránt Fizikai Társulat elnöke.
Sebe István
Mit szeretnének Sebe Istvánék megvalósítani? Egy olyan tudományos performanszot, melyben a speciális ruhába öltözött „emberi robotok” közvetlen kontaktusba kerülve a „villámokkal” varázsolnak a kísérleti eszközökből látványtechnikát. Amit pénteken bemutattak, az csak szösszenete volt a „Vízió egy elektromos színházról avagy egy tudományos performansz” című előadásnak. Ezt a nagyszabású színházat szeretnék a jövőben megvalósítani, amelyhez ilyen formában kértek segítséget.
Tesla tekercs
A kezdeményezés lehetne Veszprém város sajátossága, amely ide vonzaná a turistákat és az érdeklődőket. Még egy olyan program, mellyel azonosítják a „királynék városát”.






