Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem kapnak 13. havit a közjogi méltóságok

2010. december 7. 0:02 // Forrás: MTI
A Fidesz frakcióvezetőjének - házszabálytól eltéréssel tárgyalt - indítványát ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a Ház.

Megszűnik a közjogi méltóságok 13. havi juttatása, miután az Országgyűlés egy nap alatt megvitatta és elfogadta Lázár János vonatkozó javaslatát. Igennel szavazott 322 képviselő, a szocialista Ipkovich György és Szilágyi László (LMP) tartózkodott. A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvény módosítását Lázár János azzal indokolta, hogy a közszférában foglalkoztatottakat - a közjogi méltóságokéhoz hasonló - 13. havi juttatás nem illeti meg.

Így - szólt a javaslat indoklása - a Fidesz politikájának egyik alappillérét képező szolidaritás, valamint a választópolgárok bizalmára épülő őszinte kormányzás megteremtésének célja szükségessé teszi a közjogi méltóságok plusz egyhavi illetményének eltörlését is.

A Ház a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől. A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.
 

 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.