Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C

Humor a tudományban

2010. december 9. 0:05
Hajlamosak vagyunk úgy vélni: a tudományok művelői komoly arcú, szakállas tudósok, akik sosem mosolyognak.

A Mindentudó ház tudományos ismeretterjesztő előadássorozat részeként Bech Mihály kémikus, egyetemi tanár, akadémikus Humor a tudományban címmel tart előadást december 10-én, pénteken 17 órakor a Városi Művelődési Központ előcsarnokában.

Bech Milyán azonos című könyve adja a délután alapját. Ez a kiadvány nem csak azért fontos, mert a tudomány új, közvetlenebb oldalát mutatja meg, hanem azért is, mert tréfás történeteivel, tanulságos anekdotáival közelebb hozza az olvasóhoz a tudósok távolinak, merevnek hitt világát. S ha egy világot vonzónak találunk, az érdeklődést ébreszt bennünk; a tudomány iránt érdeklődni pedig jó dolog, sőt - ahogy azt olvasás közben megtapasztaljuk - kifejezetten szórakoztató is.

A humor tudományáról sok mű született már, ám a tudomány humoráról most jelent meg első ízben átfogó munka. Már maga az alapötlet is érdekes, hiszen hajlamosak vagyunk úgy vélni: a tudományok művelői komoly arcú, szakállas tudósok, akik sosem mosolyognak - hacsak azért nem, mert éppen erről írnak tanulmányt. Beck Mihály könyvéből azonban kiderül, hogy a tudomány nagyon is emberi dolog, ahol mindig van min nevetni: ironikus díjakon, humoros koholmányokon, a tudományos elnevezések vicces vonatkozásain, esetleg bolondos vagy képtelen találmányokon, szabadalmakon.
 

 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.