Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Terjesztők és fogyasztók

2011. február 5. 0:04
Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt jártak el összesen hét fiatallal szemben a napokban a Veszprém megyei rendőrök.

Már folyamatban volt büntetőeljárás visszaélés kábítószerrel bűncselekmény gyanúja miatt az ellen a 20 éves balatonfüredi fiatalember ellen, akit január 26-án kábítószer terjesztés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgattak ki. A nála elvégzett házkutatás, valamint a széleskörű adatgyűjtés eredményeképpen ugyanis további bűncselekmények kerültek a rendőrök látókörébe.

A 20 éves J. T. ellen indult második büntetőeljárás során összesen négy további gyanúsított ellen indult eljárás: 3 fő ellen kábítószer fogyasztás 1 fő ellen kábítószer terjesztés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Az elvégzett házkutatások során lefoglalt anyagok vizsgálata az igazságügyi szakértőre vár.

A fogyasztók beismerő vallomást tettek, a terjesztők tekintetében további adat és információgyűjtés szükséges amely jelenleg is folyamatban van.

Néhány nappal később az ajkai rendőrök igazoltattak az egyik helyi szórakozóhelyen két fiatalembert, akiknél ismeretlen eredetű fehér port tartalmazó, áttetsző kis nejlon zacskót találtak. A fiatalokat előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra, ahol az elvégzett gyorsteszt kokain- és ópiumfogyasztást mutatott ki. A fiatalokkal szemben kábítószerrel visszaélés miatt eljárás indult.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09 Fájdalmas emlékezés Veszprém elhurcolt zsidó polgáraira közélet Fájdalmas emlékezés Veszprém elhurcolt zsidó polgáraira „Soha többé nem akarunk olyan országban élni, amelyben a kirekesztés megtörténhet” – hangzott el a hétvégén Veszprémben, ahol az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt zsidó honfitársakra emlékeztek. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.