Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Polgármesterek fóruma

2011. február 5. 4:00 // Forrás: Veszprém Megyei Kormányhivatal
A kormányhivatal vezetője szerint a közigazgatás rendszerváltása most van napirenden Magyarországon a területi közigazgatásban.

Veszprémben, a megyeháza Szent István-termében tartott fórumot február 3-án a megye polgármesterei számára a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. Dr. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkárának bevezetőjét követően dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott köszöntötte a megjelenteket, és ismertette meg a települések vezetőit a Veszprém Megyei Kormányhivatal munkájával.

– Ma Magyarországon az államigazgatásnak egy jelentős mértékű átalakítása zajlik abban a reményben, hogy hatékonyabban és olcsóbban, az önkormányzatokat valamint az állampolgárokat jobban kiszolgálva működik majd az elkövetkezendő esztendőkben – fogalmazott a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője. Az állam területi szerve a kormányhivatal, amely megyénkben 14 szervezetből jött létre. Dr. Kovács Zoltán hangsúlyozta: a kormányhivatal az önkormányzatok szolgálatára szegődött, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a hivatal hatóságként is működik, a hatóság pedig nincs másnak alárendelve, mint a jogszabályoknak. Ha a polgármesterek és a jegyzők partnereink lesznek, a kormányhivatal nem a törvényességi felhívások garmadáját akarja zúdítani az önkormányzatokra, hanem a partnerség és a megbeszélés elvén kíván közelíteni ezekben az ügyekben – tette hozzá.

Dr. Kovács Zoltán továbbá elmondta: azzal, hogy ez a 14 szervezet együtt bekerült a kormányhivatalba, bizonyos tekintetben ki lehet küszöbölni a párhuzamokat. Ezzel a közigazgatásban megtakarítás érhető el, hiszen kevesebb emberrel, a remények szerint hatékonyabban, átláthatóbban látjuk majd el ezeket a feladatokat.

– Fontos kérdés a Kormányablakok jövője – folytatta. – A kormányablak decentralizációja azt jelenti, – ez ma még csak terv, nincs még erre vonatkozó törvényjavaslat sem – hogy ezt a fajta szolgáltatást ki tudjuk terjeszteni 2013-tól a térségközpontokba is. Ennek köszönhetően részben csökkenni fog a körzetközponti jegyző feladata, viszont az elképzelések szerint lesz egy olyan centrális kormányablak a térségközpontokban, ahol egyablakos- ügyintézési rendszerrel el lehet látni az állampolgári ügyeket.

A megyei polgármesteri fórumon szó volt még az önkormányzati együttműködések, a határmenti kapcsolatok helyzetéről és lehetőségeiről, a kormányzati célkitűzésekről, aktuális önkormányzati kérdésekről valamint a TÖOSZ tudásprogramjáról.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.