Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
közélet
Szombaton még az X-Faktorban szerepelt, vasárnap eltűnt a 15 éves Nagy Enikő Szombat este még az X-Faktor válogatójában láthatták a nézők a 15 éves Nagy Enikőt, vasárnap azonban nyoma veszett a makói lánynak. A rendőrség körözést adott ki az eltűnése miatt. Televíziós szereplése nem sikerült jól, a mentorok keményen bírálták a dalválasztását, az adás után pedig az interneten is sok negatív hozzászólást kapott. Arra ugyanakkor jelenleg semmilyen bizonyíték nincs, hogy mindennek köze lenne az eltűnéséhez. Világhírű svéd kutató árulta el a veszprémi sikerek folytatásának receptjét Hogyan élheti túl egy város a modern kor pusztító válságait, és mitől válik mágnesként vonzóvá a legkiválóbb fiatal tehetségek számára? A Pannon Egyetemen megrendezett nemzetközi találkozón kiderült, hogy a pusztán jó fizetéssel és aszfaltozott utakkal csábító települések kora végérvényesen lejárt. Svédországból érkezett professzor, Charlotta Mellander mutatta be azokat a drasztikus tényezőket, amelyek felülírják a hagyományos városfejlesztést, miközben a helyi vezetők a kulturális főváros évadának lendületét próbálják átmenteni a jövőbe. Két napra bezár a Wesselényi strand Balatonalmádiban Karbantartási munkák miatt október 13-án és 14-én, kedden és szerdán teljesen lezárják a balatonalmádi Wesselényi strand területét. A két nap alatt többek között a padok és más fafelületek felújításán dolgoznak. Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat "A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban. Visszaszerezné Hévíz a gyógytó tulajdonrészét - aláírásgyűjtés indult Több százan gyűltek össze vasárnap este a hévízi sportcsarnokban, ahol aláírásgyűjtés indult azért, hogy a város ismét résztulajdonosa legyen a Hévízi-tó működtetését végző társaságnak. Csomót találtak a pápa tüdejében Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni - jelentette be maga az egyházfő vasárnap. XIV. Leó pápa a déli Úrangyala imádság alkalmával beszélt egészségi problémájáról. A Balatonnál több helyen is mintegy 43 milliméter, Budapesten pedig 29 milliméter eső esett az elmúlt 24 órában A Balatonnál több helyen is mintegy 43 milliméter, míg Budapesten 29 milliméter eső esett az elmúlt 24 órában - közölte a HungaroMet Zrt. Kardok csattogtak a Kolostorok és Kertekben A Középkori Napok idén is visszahozta néhány órára a lovagok világát Veszprémbe. A Kolostorok és Kertekben ötödik alkalommal rendezték meg a nemzetközi buhurt viadalt, ahol teljes páncélzatban, valódi kontakt mellett csaptak össze a versenyzők. Negyedszázados a virágosítási verseny: új névvel és szemlélettel folytatódik a veszprémi hagyomány Idén 25. alkalommal díjazták a legszebb kertek, erkélyek és előkertek gondozóit a Virágzó Veszprém Egyesület által szervezett virágosítási versenyen. A negyedszázados jubileum alkalmával nemcsak a hagyományokat és az alapítókat ünnepelték, hanem a jövőbe is tekintettek: a klímaváltozás miatt új, víztakarékos szemléletre és a közterületek fokozottabb zöldítésére helyezik a hangsúlyt a folytatásban. Dr. Gelencsér András kapta a Cholnoky-díjat, akinek szavaira felkapjuk a fejünket A Pannon Egyetem volt rektora, Dr. Gelencsér András kapta idén a Cholnoky-emlékdíjat. Ez az a dj, amivel Veszprém város a különböző tudományokban kiemelkedő érdemeket szerzett helyi embereket ismer el. A köszöntőbeszédet ráadásul a professzor kollégája, a Magyar Tudományos Akadémia szintén veszprémi illetőségű elnöke, Pósfai Mihály mondta, aki úgy fogalmazott: Gelencsér András stílusa olyan, amire felkapjuk a fejünket, olyan kérdésekről beszél, amelyek égetőek a mostani társadalom számára és arra késztetnek, hogy a jól ismert világot új szemmel nézzük és tovább gondoljuk.
sport
Bajnokok Ligája: kérdéses Szoboszlai ausztriai játéka Az osztrák LASK otthonában sorra kerülő szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen is kérdéses Szoboszlai Dominik játéka azok után, hogy a Liverpool középpályása a Manchester City elleni vasárnapi bajnoki rangadót kihagyta. Közel állt a bravúrhoz a Veszprém KK Szigetszentmiklóson Az utolsó percekig kiélezett mérkőzést játszott az Insedo Veszprém KK a BKG PRIMA Akadémia vendégeként a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának harmadik fordulójában. A bakonyiak a nagyszünetben még vezettek, a hajrában pedig egy pontra is felzárkóztak, ám a hazaiak végül 76–73-ra megnyerték az összecsapást. Európai kézilabdaligák: Nagy Benedek 13 védése a spanyol bajnokságban Nagy Benedek 13 védéssel járult hozzá az Atlético Valladolid 33-24-es hazai győzelméhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Premier League: Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben játszó, listavezető Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának vasárnapi rangadóján. Négy góllal nyert a VSC Veszprém a szomszédvári rangadón A VSC Veszprém 4–0-ra győzött a Balatonalmádi SE vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjának 11. fordulójában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnyt szerzett, a végeredményt pedig a hajrában állította be. Verstappen megnyerte karrierje 250. futamát A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, amely pályafutása 250. futama volt az elitkategóriában. Férfi kézilabda BL: a Szeged döntetlent játszott a Sportinggal A Szeged házigazdaként 35-35-ös döntetlent játszott a portugál Sporting CP csapatával szombaton a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének harmadik fordulójában. Női futsal Eb-selejtező: csoportgyőztesként jutott ki a tornára a magyar válogatott A magyar női futsalválogatott kijutott az Európa-bajnokságra, mivel 2-1-re legyőzte a házigazda Szlovákiát a selejtező elitkör homonnai tornájának szombati utolsó fordulójában. Kardok csattogtak a Kolostorok és Kertekben A Középkori Napok idén is visszahozta néhány órára a lovagok világát Veszprémbe. A Kolostorok és Kertekben ötödik alkalommal rendezték meg a nemzetközi buhurt viadalt, ahol teljes páncélzatban, valódi kontakt mellett csaptak össze a versenyzők. Két kategóriagyőzelem és egy országos bajnoki dobogó a VESC triatlonosaitól Két kategóriagyőzelmet és egy második helyet is ünnepelhettek a VESC versenyzői az Ultrabalaton Trail futóversenyen és a duatlon középtávú országos bajnokságon. A Trail Hunters férficsapata az abszolút mezőnyben is dobogóra állhatott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.