2021. március 5.
//
Adorján névnap

közélet

Indul az érettségiszezon: 125 ezren maturálnak májustól
A kormány jelentést hallgatott meg az idei érettségi vizsgákról, hétfőn ugyanis a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával megkezdődik a tavaszi érettségi vizsgaidőszak - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón. Május 5-e és június 27-e között több mint 125 ezer diák tesz majd érettségi vizsgát.
Navracsics: Az MSZP–SZDSZ az osztogatástól a megszorításig jutott el
A mai nappal egy olyan korszakot zárunk le, amely leginkább a koalíciós pártok tevékenységének a hiányával jellemezhető – szögezte le Navracsics Tibor szerdai sajtótájékoztatóján, ahol bemutatta az „Éllovasból sereghajtó az MSZP–SZDSZ koalíció hat éve” című dokumentumot.
A legszűkebb keresztmetszet esete a 8-as főúttal
Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén dr. Horváth Zsolt írásbeli kérdést intézett a gazdasági és közlekedési miniszterhez a 8-as út fejlesztéseivel kapcsolatban. A Fidesz veszprémi országgyűlési képviselője az itteni fejlesztések prioritásba vételét hiányolja elsősorban. Erről tartott sajtótájékoztatót ma délelőtt.
A klímakörút utolsó állomása Veszprém
A problémára való figyelemfelhívás és tájékoztatás céljából hat nagyváros bevonásával egy úgynevezett Klímakörutat indított útjára a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2008. áprilisában. A körút utolsó állomása Veszprém, május 8-a.
Baleset az M7-esen
Felborult egy személyautó az M7-es autópályán az Ordacsehi elágazásnál, a gépkocsi vezetőjét, egy 27 éves román fiút mentőhelikopterrel a kaposvári kórházba szállították - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Nagykanizsa felé haladó autó sofőrje a külső forgalmi sávból áttért a belső sávba, majd a szalagkorlátnak ütközött. Többször megpördült és a jobb oldali vízelvezető árokba borult. A balesetet szenvedett autóban csak a jármű vezetője ült, életveszélyes sérülést szenvedett.
Dióssy László államtitkár marad
Dióssy László szakállamtitkár marad az új miniszter mellett a környezetvédelmi tárcánál, viszont semmilyen tisztséget nem vállal az SZDSZ-ben. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium éléről távozó Fodor Gábor bársonyszékébe Szabó Imre ülhet. A testnevelőtanár képesítésű környezetvédelmi miniszterjelölt így is csak saját szavazatával kapott bizalmat a bizottsági meghallgatát követő szavazáson.
Füred a legvonzóbb kisváros / Városimázs toplista 2007
Idén is rangsorolták a legjobban kommunikáló városokat. Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatása szerint 2007-ben a megyei jogú városokközül Miskolc, nagyvárosok közül Siófok, a kisvárosok estében pedig Balatonfüred alakította ki magáról a legvonzóbb imázsképet. Az a város rendelkezik jól felépített imázzsal, amely kitartó munkával eléri, hogy mindenkinek ugyanaz a három – kedvező kicsengésű – mondat jusson eszébe neve hallatán. Bóka István, Füred polgármestere kedden vette át a kitüntetést Budapesten.
Toulouse Lautrec művek az Egry múzeúmban / A világhírű francia posztimpresszionista mester 30 eredeti műve
A kiállítás alkalmából páratlan biztonsági riasztó rendszerrel látták el az Egry József múzeumot. A francia mester 30 munkáját nézhetik meg az érdeklődők a május 1-én nyíló kiállítás megnyítóját követően. A magángyűjteményben kettő rézkarcot, 28 litográfiát láthatnak az érdeklődők.
... 2153 2154 2155 2156 2157 ...