Kétélű fegyver az új adócsomag: a katát üdvözli, a vagyonadó még aggályos a helyi iparkamara szerint
Nagy vihart kavart a közelmúltban bejelentett vagyonadó és a katázás kiszélesítésének tervezete a veszprémi vállalkozók körében, mi pedig megkerestük a helyi iparkamarát, hogy még pontosabban lássunk a felforgatott gazdasági világban. Míg a sokat vitatott vagyonadó kapcsán a szervezet is komoly kockázatokra, a helyi beruházások leállásának veszélyére figyelmeztet, a kata kiterjesztését üdvözlik, amely mentőöv lehet számos megyei mikrovállalkozásnak.
Szombaton még az X-Faktorban szerepelt, vasárnap eltűnt a 15 éves Nagy Enikő
Szombat este még az X-Faktor válogatójában láthatták a nézők a 15 éves Nagy Enikőt, vasárnap azonban nyoma veszett a makói lánynak. A rendőrség körözést adott ki az eltűnése miatt. Televíziós szereplése nem sikerült jól, a mentorok keményen bírálták a dalválasztását, az adás után pedig az interneten is sok negatív hozzászólást kapott. Arra ugyanakkor jelenleg semmilyen bizonyíték nincs, hogy mindennek köze lenne az eltűnéséhez.
Megtorpant a lakáspiac, Veszprém továbbra is a legdrágább megyeszékhelyek között van
A tavalyi nagy drágulás után 2026-ban már lassabban mozog a magyar lakáspiac. Országosan a második negyedévben csökkentek az árak az előző három hónaphoz képest, és az adásvételek száma sem nőtt tovább olyan tempóban, mint korábban. Veszprémben közben továbbra is magasak az árak, a Balatonnál pedig szinte teljesen megállt az éves drágulás.
Világhírű svéd kutató árulta el a veszprémi sikerek folytatásának receptjét
Hogyan élheti túl egy város a modern kor pusztító válságait, és mitől válik mágnesként vonzóvá a legkiválóbb fiatal tehetségek számára? A Pannon Egyetemen megrendezett nemzetközi találkozón kiderült, hogy a pusztán jó fizetéssel és aszfaltozott utakkal csábító települések kora végérvényesen lejárt. Svédországból érkezett professzor, Charlotta Mellander mutatta be azokat a drasztikus tényezőket, amelyek felülírják a hagyományos városfejlesztést, miközben a helyi vezetők a kulturális főváros évadának lendületét próbálják átmenteni a jövőbe.
Két napra bezár a Wesselényi strand Balatonalmádiban
Karbantartási munkák miatt október 13-án és 14-én, kedden és szerdán teljesen lezárják a balatonalmádi Wesselényi strand területét. A két nap alatt többek között a padok és más fafelületek felújításán dolgoznak.
Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat
"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.
Visszaszerezné Hévíz a gyógytó tulajdonrészét - aláírásgyűjtés indult
Több százan gyűltek össze vasárnap este a hévízi sportcsarnokban, ahol aláírásgyűjtés indult azért, hogy a város ismét résztulajdonosa legyen a Hévízi-tó működtetését végző társaságnak.
Csomót találtak a pápa tüdejében
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni - jelentette be maga az egyházfő vasárnap. XIV. Leó pápa a déli Úrangyala imádság alkalmával beszélt egészségi problémájáról.
A Balatonnál több helyen is mintegy 43 milliméter, Budapesten pedig 29 milliméter eső esett az elmúlt 24 órában
A Balatonnál több helyen is mintegy 43 milliméter, míg Budapesten 29 milliméter eső esett az elmúlt 24 órában - közölte a HungaroMet Zrt.
Kardok csattogtak a Kolostorok és Kertekben
A Középkori Napok idén is visszahozta néhány órára a lovagok világát Veszprémbe. A Kolostorok és Kertekben ötödik alkalommal rendezték meg a nemzetközi buhurt viadalt, ahol teljes páncélzatban, valódi kontakt mellett csaptak össze a versenyzők.