Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

politika

Elfogadta választási programját az MSZP Elfogadta választási programját az MSZP Elfogadta a szocialisták Igazság, biztonság, szabadság, jólét című választási programját, valamint a párt országgyűlési és európai parlamenti listáját az MSZP kongresszusa szombaton Budapesten. 2013. október 20. 10:32 A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc nyilatkozata miatt A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a Demokratikus Koalíció vezetőjének nyilatkozata miatt - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton Budapesten. 2013. október 19. 16:41 Miért viselt közgépes mellényt Navracsics? Miért viselt közgépes mellényt Navracsics? A múlt héten tartott sajtótájékoztatót a nyolcas út fejlesztéséről dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, veszprémi parlamenti képviselő. Emiatt támadja most a Jobbik. 2013. október 18. 16:38 Botrány a városlődi iskolában? Botrány a városlődi iskolában? Igazgató nélkül maradt a városlődi iskola, miután eredménytelenül zárult a kiírt pályázat – jelentette ki Pál Béla, az MSZP országgyűlési képiselője pénteki, "Botrány az iskolában" címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján. 2013. október 18. 16:12 Rétvári: egyre többen követik a magyar modellt az unióban A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint egyre többen követik a magyar modellt az Európai Unióban. 2013. október 18. 11:41 Gyurcsány: szeretném, ha feljelentenének! Gyurcsány Ferenc azt mondta, szeretné, ha feljelentenék az MSZP pénzügyi támogatásával kapcsolatban elhangzott mondata miatt, mert úgy véli, akkor talán közelebb lehetne jutni a valósághoz a kampányfinanszírozás ügyében. 2013. október 18. 10:28 Költségvetés - Több pénz marad a családok zsebében A Fidesz szerint a jövő évi költségvetési javaslatból az látszik, ami "a szocialisták költségvetéseiből soha nem látszott": több pénz marad a családok zsebében és az ország talpra áll. 2013. október 16. 12:53 Vádat emeltek Biszku Béla ellen Háborús bűntett és más bűncselekmény miatt vádiratot nyújtott be a Biszku Béla ellen indult bűnügyben szerdán a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Fővárosi Törvényszékhez - tájékoztatta Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész az MTI-t. 2013. október 16. 10:50 Szélkakasnak nevezte Debreczenyit Pálffy Debreczenyi János, Veszprém korábbi polgármestere kilépne a KDNP-ből, de nem tud, hiszen már jó ideje nem is tag - derül ki a párt közleményéből. 2013. október 14. 12:44 Rezsicsökkentés: nem elég az alkotmánymódosítás Szájer József szerint a rezsicsökkentés megvédéséhez nem elegendő a kérdés alkotmányba foglalása, kormányzati lépésekre is szükség van. 2013. október 14. 11:44 Az MSZP feljelenti a Fideszt hazaárulózásért Amennyiben Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője nem tudatmódosító szerek hatása alatt vádolta politikai ellenfeleit hazaárulással, akkor jogi lépéseket tesznek a szóvivővel és a Fidesszel szemben – jelentette ki Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten. 2013. október 12. 19:53 A DK radikálisan elutasítja Orbán rendszerét Orbán Viktor rendszerének legádázabb ellenfeleként jellemezte pártját Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) szombaton újraválasztott elnöke. 2013. október 12. 19:43 Magyarország egy igazi laboratórium Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország ma egy igazi laboratóriumként működik: a modern világ kihívásaira a hagyományos értékeken alapuló válaszokat próbál találni. 2013. október 9. 12:29 Felfüggesztenék Ferenczi mentelmi jogát A Veszprém megyei jobbikos Ferenczi Gábor mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlés mentelmi bizottsága. 2013. október 8. 23:28
... 122 123 124 125 126 ...
közélet
Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 100% támogatási intenzitással 1 140 000 000 Ft támogatást kapott. Egyensúlyban a munkában – Kiégésmegelőzés, reziliencia és vezetői készségek fejlesztése a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál A Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai napot szervezett, amely a kiégés megelőzésének, a kommunikáció fejlesztésének és a vezetői kompetenciák erősítésének témáját járta körül. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF- 1.2.4-25 2025-00008 azonosítószámú projektjének keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Újabb fellépőket jelentett be a Gyárkert Veszprémbe jön többek között Azahriah is. Újabb fejlesztések a Deák iskolában és környezetében Az élet az országgyűlési választás után is megy tovább, mondta Gerstmár Ferenc, önkormányzati képviselő hétfő délelőtt azon a sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt az idei évben a Haszkovó lakótelep északi részét is magába foglaló körzetében várható változásokról. Elsősorban a Deák Ferenc Általános Iskolában és annak környékén készülhetnek újításokra az érintett lakosok. Fókuszban a veszprémi jógyakorlatok Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata „PROXIMITIES” nemzetközi projektje Reggio Emilia önkormányzatának vezetésével a helyi és térségi önkormányzatokat támogatja zöldebb, egészségesebb, elérhetőbb és élhetőbb periférikus városi területek kialakításában. A kilenc országot képviselő partnerség 2026. április 14-16. között Veszprémben találkozott, hogy megismerje a város kapcsolódó jógyakorlatait. Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon, miután elkészült a 29-es vasútvonal karbantartása - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán. Forsthoffer Ágnest jelöli a Tisza az Országgyűlés elnökének A Tisza Forsthoffer Ágnest jelöli az Országgyűlés elnökének - közölte Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn a Facebook-oldalán. Fél év Ez most nem a politikusok ideje a nemzeti konzervatív oldalon. A kellő pillanatban az ő szerepük is eljön, de most törvényszerűen elindult, még ha nem is érződik még, egy olyan folyamat, ami ellen édeskevés lesz a „mocskosfidesz” rigmus.
sport
Vármegyei foci: az Úrkút SK kilenc, a Balatonfüredi USC nyolc gólig jutott Hétvégén lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal 21. fordulójának mérkőzéseit. Xavi Pascual: ezzel a játékkal bárkinek nehéz dolga lenne ellenünk Xavier Pascual Fuertes, a One Veszprém HC vezetőedzője a férfi kézilabda Magyar Kupa megnyerése után úgy értékelt: csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen védekezésben, és ha ezen a szinten képes játszani, bárkinek komoly kihívást jelent a legyőzése. Úszó ob: Milák a világ idei legjobbjával nyert 100 méter pillangón, Sárkány 400 méter gyorson is győzni tudott Milák Kristóf a világ idei legjobbjával, Európa-bajnoki szintet érő idővel nyert 100 méter pillangón a Sopronban rendezett úszó országos bajnokság vasárnapi zárónapján. Hátrányból fordítva nyert Balatonfüreden a VSC Veszprém A VSC Veszprém 2-1-re nyert a vármegyei rivális a Balatonfüredi FC otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Szoboszlaival a soraiban a Liverpool nyerte a városi rangadót Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 2-1-re nyert az Everton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnapi városi rangadóján. Újra a csúcson: története 32. Magyar Kupa-sikerét aratta a One Veszprém HC A One Veszprém HC 34-22-re legyőzte a MOL Tatabánya együttesét a férfi kézilabda Magyar Kupa győri négyes döntőjének vasárnapi fináléjában, így története során 32. alkalommal hódította el a trófeát. A bronzérmet az OTP Bank-Pick Szeged szerezte meg, amely a szombati elődöntőben hétméteresekkel maradt alul a veszprémiekkel szemben. Női kézilabda BL: nyolcgólos előnyt szerzett Odensében a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC 36-28-ra nyert a dán Odense HB otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén. Szilágyi Benjámin: a világ egyik legjobb csapata is megbotlik Szilágyi Benjámin, a Szeged kézilabdázója szerint a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben rájuk váró, címvédő német SC Magdeburg szombati veresége is azt bizonyítja, hogy a világ egyik legjobb csapata is megbotlik néha. Női kézilabda BL: az FTC döntetlent ért el otthon a Metz ellen A Ferencváros 31-31-es döntetlent játszott vendégével, a két magyar játékossal felálló francia Metz HB együttesével a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, vasárnap. Magyar Kupa-bronzérmes az OTP Bank-Pick Szeged A Szeged nyerte a bronzérmet a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel 34-26-ra legyőzte a NEKA-t a győri négyes döntő vasárnapi helyosztóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.