Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
közélet
Kétélű fegyver az új adócsomag: a katát üdvözli, a vagyonadó még aggályos a helyi iparkamara szerint Nagy vihart kavart a közelmúltban bejelentett vagyonadó és a katázás kiszélesítésének tervezete a veszprémi vállalkozók körében, mi pedig megkerestük a helyi iparkamarát, hogy még pontosabban lássunk a felforgatott gazdasági világban. Míg a sokat vitatott vagyonadó kapcsán a szervezet is komoly kockázatokra, a helyi beruházások leállásának veszélyére figyelmeztet, a kata kiterjesztését üdvözlik, amely mentőöv lehet számos megyei mikrovállalkozásnak. Szombaton még az X-Faktorban szerepelt, vasárnap eltűnt a 15 éves Nagy Enikő Szombat este még az X-Faktor válogatójában láthatták a nézők a 15 éves Nagy Enikőt, vasárnap azonban nyoma veszett a makói lánynak. A rendőrség körözést adott ki az eltűnése miatt. Televíziós szereplése nem sikerült jól, a mentorok keményen bírálták a dalválasztását, az adás után pedig az interneten is sok negatív hozzászólást kapott. Arra ugyanakkor jelenleg semmilyen bizonyíték nincs, hogy mindennek köze lenne az eltűnéséhez. Megtorpant a lakáspiac, Veszprém továbbra is a legdrágább megyeszékhelyek között van A tavalyi nagy drágulás után 2026-ban már lassabban mozog a magyar lakáspiac. Országosan a második negyedévben csökkentek az árak az előző három hónaphoz képest, és az adásvételek száma sem nőtt tovább olyan tempóban, mint korábban. Veszprémben közben továbbra is magasak az árak, a Balatonnál pedig szinte teljesen megállt az éves drágulás. Világhírű svéd kutató árulta el a veszprémi sikerek folytatásának receptjét Hogyan élheti túl egy város a modern kor pusztító válságait, és mitől válik mágnesként vonzóvá a legkiválóbb fiatal tehetségek számára? A Pannon Egyetemen megrendezett nemzetközi találkozón kiderült, hogy a pusztán jó fizetéssel és aszfaltozott utakkal csábító települések kora végérvényesen lejárt. Svédországból érkezett professzor, Charlotta Mellander mutatta be azokat a drasztikus tényezőket, amelyek felülírják a hagyományos városfejlesztést, miközben a helyi vezetők a kulturális főváros évadának lendületét próbálják átmenteni a jövőbe. Két napra bezár a Wesselényi strand Balatonalmádiban Karbantartási munkák miatt október 13-án és 14-én, kedden és szerdán teljesen lezárják a balatonalmádi Wesselényi strand területét. A két nap alatt többek között a padok és más fafelületek felújításán dolgoznak. Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat "A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban. Visszaszerezné Hévíz a gyógytó tulajdonrészét - aláírásgyűjtés indult Több százan gyűltek össze vasárnap este a hévízi sportcsarnokban, ahol aláírásgyűjtés indult azért, hogy a város ismét résztulajdonosa legyen a Hévízi-tó működtetését végző társaságnak. Csomót találtak a pápa tüdejében Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni - jelentette be maga az egyházfő vasárnap. XIV. Leó pápa a déli Úrangyala imádság alkalmával beszélt egészségi problémájáról. A Balatonnál több helyen is mintegy 43 milliméter, Budapesten pedig 29 milliméter eső esett az elmúlt 24 órában A Balatonnál több helyen is mintegy 43 milliméter, míg Budapesten 29 milliméter eső esett az elmúlt 24 órában - közölte a HungaroMet Zrt. Kardok csattogtak a Kolostorok és Kertekben A Középkori Napok idén is visszahozta néhány órára a lovagok világát Veszprémbe. A Kolostorok és Kertekben ötödik alkalommal rendezték meg a nemzetközi buhurt viadalt, ahol teljes páncélzatban, valódi kontakt mellett csaptak össze a versenyzők.
sport
Mozgalmas időszakot zárt a Pannon Triathlon Club Szeptember második fele és október első fele is bővelkedett kihívásokban és sikerekben a Pannon Triathlon Club sportolói számára. A klub versenyzői hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt rajthoz álltak, miközben a szervezői oldalon is jelentős feladatokat vállaltak. Merre tovább, magyar sport? - fórum a hazai sportélet jövőjéről Merre tovább, magyar sport? címmel rendez nagyszabású konferenciát az utanpotlassport.hu-t is működtető MediaBook Kiadó november 12-én a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF). Bajnokok Ligája: mindhárom magyar érdekeltségű csapatnak nehéz dolga lesz A keddi játéknap mindhárom magyar érdekeltségű csapata vereséggel kezdte a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszát, így a második körben fontos lenne számukra a pontszerzés, ám egyik együttes sem számíthat könnyű összecsapásra. Bajnokok Ligája: kérdéses Szoboszlai ausztriai játéka Az osztrák LASK otthonában sorra kerülő szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen is kérdéses Szoboszlai Dominik játéka azok után, hogy a Liverpool középpályása a Manchester City elleni vasárnapi bajnoki rangadót kihagyta. Közel állt a bravúrhoz a Veszprém KK Szigetszentmiklóson Az utolsó percekig kiélezett mérkőzést játszott az Insedo Veszprém KK a BKG PRIMA Akadémia vendégeként a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának harmadik fordulójában. A bakonyiak a nagyszünetben még vezettek, a hajrában pedig egy pontra is felzárkóztak, ám a hazaiak végül 76–73-ra megnyerték az összecsapást. Európai kézilabdaligák: Nagy Benedek 13 védése a spanyol bajnokságban Nagy Benedek 13 védéssel járult hozzá az Atlético Valladolid 33-24-es hazai győzelméhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Premier League: Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben játszó, listavezető Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának vasárnapi rangadóján. Négy góllal nyert a VSC Veszprém a szomszédvári rangadón A VSC Veszprém 4–0-ra győzött a Balatonalmádi SE vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjának 11. fordulójában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnyt szerzett, a végeredményt pedig a hajrában állította be. Verstappen megnyerte karrierje 250. futamát A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, amely pályafutása 250. futama volt az elitkategóriában. Férfi kézilabda BL: a Szeged döntetlent játszott a Sportinggal A Szeged házigazdaként 35-35-ös döntetlent játszott a portugál Sporting CP csapatával szombaton a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének harmadik fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.