Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Győzelemmel zárta a középszakaszt a VESC / Kalocsai SE–Veszprémi Egyetemi SC 0:3 (–18, –19, –17)

2011. február 7. 16:54 // Forrás: hunvolley.blog.hu
A Veszprémi Egyetemi SC 3:0-ra nyert a Kalocsai SE otthonában a női NB I 5-8. helyéért rendezett középszakaszának 6., utolsó fordulójában.

Idei harmadik mérkőzését játszotta a Kalocsai SE a Kertvárosi Általános Iskola tornacsarnokában, miközben a csapat szokásos helyén, a Városi Sportcsarnokban csak néhány teremfoci-szurkoló lézengett meccsnézés címén. A középszakasz utolsó mérkőzésén Kováts Ágnes edző számára szinte mindenki rendelkezésére állt a felnőtt csapatból (már akik nemcsak a szezon elején vállalták a játékot). Ám a játékosok nagyszámú részvétele nem jelentette azt, hogy sikerül a legjobb csapatot pályára küldeni, hiszen voltak, akik épp csak felépültek egy szokásos téli nyavalyából, volt, aki a vizsgaidőszak tanulmányai miatt nem volt már régóta edzésen.

Tulajdonképpen az edzőnő saját bevallása szerint is már jó néhány mérkőzés óta a gyakori kényszer szülte (betegség, iskola, munka stb.) összeállításokban próbált a fiatalabbaknak is hangsúlyosabb szerepet adni. Így lehetett, hogy a Veszprém ellen két rutinos feladó is a padon volt (betegség ill. edzetlenség), míg a 14 éves Jánosi Nikolett korához képest nagyon jó teljesítményt nyújtott, jó feladásai mellett pimasz ejtéseivel is sikerült pontot szereznie. Centerposzton a 16 éves Gál Fanni kezdett, aki néhány nagyszerű blokkal vétette magát észre, míg csereként pályára lépett a 13 éves Orovicz Ramóna is.

Hazai nyitásrontással indult a mérkőzés, majd az első technikai szünetig fej-fej mellett mentek a csapatok (7:8). Majd egy hosszabb nyitássorozat jóvoltából elhúzott a Veszprém, a vége felé Szigeti Anna nyitásai csak a nagy különbséget akadályozták meg (18:25, 0:1). A második szettben ismét csak az első technikai szünetig volt kiegyenlített a játék (8:7), majd újfent a bakonyi csapat dinamikusabb játéka dominált. A vendégek erős, agresszív ütéseit nem sikerült hatástalanítania a házigazdának, és a hatékony támadások is elmaradtak (19:25, 0:2).

A harmadik játszmában már végig a vendégek akarata érvényesült, a kemény ütéseiket remekül váltogatták az ejtésekkel. Stílszerűen a veszprémi csapat egy bombaerős ütéssel zárta a mérkőzést és ezzel a bajnokság középszakaszát (17:25, 0:3). A bajnokságban már egy ideje csak a matematika nyújtott némi reményt arra, hogy sikerül az utolsó helyről előrelépnie a Kalocsának, de aki reálisan, az ellenfelek ismeretében gondolta át a helyzetet, annak már az alapszakasz után sejthető volt, hogy ez egy igen-igen nehéz feladat lesz, kevés eséllyel. A vasárnapi mérkőzés után biztossá vált, már matekozni is felesleges, hiszen biztos, hogy a rájátszásban sem tud elmozdulni a csapata az utolsó helyről. A magyar röplabdát jól ismerők persze pontosan tudják, hogy az NB II-be való kiesésről még korai beszélni, hiszen szeptemberig, a következő szezon rajtjáig csapatok alakulhatnak át, illetve szűnhetnek meg...

Női röplabda NB I, középszakasz az 5-8. helyért, 6. (utolsó) forduló:
Kalocsai SE–Veszprémi Egyetemi SC 0:3 (–18, –19, –17)
Kalocsa, 50 néző. Játékvezetők: Stefik, Kiss Z.
Kalocsa: Gál 6, Jánosi 3, Szele A., Csintalan 9, Dabis, Sztupovszki 8. Csere: Szőgyi (liberó), Szigeti 3, Vörös 1, Orovicz 2, Vass. Edző: Kováts Ágnes.
Veszprém: Kovács A. 7, Bodnár R. 3, Földesi 13, Telek 2, Szelle D. 10, Környei 5. Csere: Erdősi (liberó), Kintli T. 1, Molnár 1. Edző: Oláh János.

vehir.hu
további cikkek
Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség a férfira, aki rágyújtotta a házat ismerőseire kék fény Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség a férfira, aki rágyújtotta a házat ismerőseire Fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség arra az 54 éves férfira, aki négy ismerősére gyújtott rá egy faházat 2023 márciusában Várpalota mellett - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség szerdán. ma 10:58 Vádat emeltek egy fiatalkorú ellen, aki robbantással fenyegetett iskolákat kék fény Vádat emeltek egy fiatalkorú ellen, aki robbantással fenyegetett iskolákat A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen, aki robbantással fenyegetett meg iskolákat - közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője az MTI-vel szerdán. ma 11:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.