A korszak muzsikájával a legnevesebb európai és hazai komponisták műveinek meghallgatásán keresztül ismerkedtetett meg bennünket a VEAB zenetudományi munkabizottságának elnöke. Számára nincsenek letűnt korok, hiszen a zene nem más, mint olyasvalakinek az üzenete számunkra, akit elválaszt tőlünk tér és idő.
Köztudott az is – fejtegette dr. M. Tóth Antal –, hogy ha a zenészek meg akarnak tisztulni, az európai zeneművészet első, egységes stílusához, a gregorián dallamokhoz nyúlnak vissza. Ezt bizonyítja szerinte Kodály Zoltán egyik 20. századi műve is. A római egyház ősi, egyszólamú liturgikus énekeit már a IX. századtól írásban rögzítették. Mintegy száz évvel később a szertartások zenéjétől elkülönülten megjelentek a népénekek.
A középkor világi zenéjét a népi énekmondók, vándorénekesek dalai jelentették, melyek ma is élnek. Tinódi Sebestyén históriáinak dallamait szintén fellelhetjük napjaink muzsikusainál, például a nemrég elhunyt Cseh Tamás dalaiban is.
A középkor önálló hangszeres muzsikája a korabeli tánczene volt. A többszólamúság első jelei már az ezredforduló előtt megjelentek. A 14. századtól a zene szelleme, dallam- és formavilága új elemekkel gazdagodott. A korszak első jelentős képviselőjének, a francia Machaut-nak életműve átmenetet jelentett a közel 300 éves, több szakaszra osztható zenetörténeti korszakba, a reneszánszba. Mátyás király korában az énekelt zenével együtt virágzott a nemzeti sajátosságokat is mutató hangszeres tánczene. Az előadás végén belehallgattunk a reformációval kapcsolatos zenetörténeti események visszhangjaiba is.
Egy hónap múlva az érett reneszánsz mestereinek életművével, valamint részben már a barokk korhoz tartozó Monteverdi műveivel ismerkedhetnek meg, akik ellátogatnak a VMK 8-as termébe.
