Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lezuhant egy katonai repülőgép Fehérgyarmat közelében – két halott

2008. június 20. 13:44 // Forrás: echotv.hu
Ketten meghaltak azon a vadászrepülőgépen, amely péntek délelőtt zuhant le Szabolcs -Szatmár-Bereg megyében, Fehérgyarmat körzetében – tájékoztattak a helyszínre érkező mentők. A gép a Magyar Honvédség L–39-es típusú kiképző repülőgépe volt, és egyelőre tisztázatlan okok miatt kiképzőrepülés közben zuhant le.

Az ügyben vizsgálat indult, a honvédelmi miniszter a honvéd vezérkar főnökét bízta meg a feladattal, a körülmények tisztázásában részt vesz a Nemzeti Légiközlekedési Hatóság és a Közlekedésbiztonsági szervezet is. A katasztrófavédők is a helyszínre tartanak.

Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: a tűzoltók a legmagasabb, 5-ös fokozatú kiemelt riasztási fokozattal vonultak a helyszínre, ahol a kigyulladt repülőgépet már el is oltották.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter megszakította szlovéniai tárgyalásait, és elindult Magyarországra - közölte Taligás Antal, a tárca médiaosztályának vezetője. A szaktárca vezetője Havril András vezérezredest, a vezérkar főnökét kérte fel a baleset vizsgálatára.

A kiképzőgép a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állományába tartozott.

A szon.hu-ban, a Kelet-Magyarország című napilap internetes változatában Koltonai Gergő szemtanú elmondta, hogy a repülőgép nagyon alacsonyan szállt, majd magasra emelkedett, aztán pedig "nyílegyenesen" lefelé zuhant.

"Láttam a hatalmas füstöt, és azonnal a helyszínre indultam barátaimmal. Rögtön utánunk érkeztek ki a tűzoltók, aztán a mentők, és mivel mentőhelikopter is jött, azt gondoltuk: életben maradtak a repülőgépben ülők" - tette hozzá a szemtanú.

A Wikipedia internetes lexikon szerint az L39 Albatros a csehszlovák Aero Vodochody vállalat által gyártott kiképző repülőgép. Felfegyverzett harci változatát is gyártották. Az 1970-es évek elejétől az L29 Delfínt váltotta le, és a Varsói Szerződés alapvető kiképző repülőgépévé vált. Továbbfejlesztett változata az L59 Super Albatros, majd az ezt követő L–159 Alca.

A Magyar Légierő 1993-ban kapott az egykori keletnémet légierő hagyatékából 20 L39-ZO repülőgépet, ebből 12 gép állt Kecskeméten szolgálatba, a maradék nyolcat tartalék alkatrésznek szánták.

Magyarországon legutóbb 1995. július 25-én, Abony közelében zuhant le L39-es gép, a pilóták akkor sikeresen katapultáltak.

2002. október 29-én a szlovákiai Kassa közelében zuhant le Albatros L39-es típusú repülőgép két magyar katonával a fedélzetén. Vadas Jenő alezredes és Molnár Gyula őrnagy a magyar és a szlovák védelmi minisztérium között megkötött szerződés alapján végeztek gyakorlórepüléseket Szlovákiában.

Két hónappal ezelőtt, április 17-én leszállás közben lezuhant egy MiG 29-es vadászrepülőgép a kecskeméti repülőtéren. A pilóta katapultált.

Megszakítja külföldi programját és hazautazik Szekeres Imre

A honvédelmi miniszter azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, Havril András vezérezredes, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke és Tömböl László altábornagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka elindult a helyszínre.

Pénteken nem sokkal fél 12 után a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állományába tartozó kétüléses L-39 típusú vadászrepülőgépe kiképzési repülés végrehajtása közben Fehérgyarmat közelében balesetet szenvedett.

A repülőgép kétfős személyzete életét vesztette. A baleset körülményeit az illetékes hatóságok - a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Közlekedésbiztonsági Szervezet - bevonásával vizsgálja a honvédség.

Beke G. László

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.