Fenyvesi Ottó költővel, íróval, rock and rollerrel, a Veszprémi Akadémiai Bizottság titkárával beszélgettünk kollázsokról, az irtózatos szövegáradatról, Némely részletekről, a tiltakozásról, filmekről és zenéről.
– A Vár Ucca Műhely januári műhelytalálkozóján új kollázs-kiadványát mutatták be. Mióta foglalkozik ezzel az alkotói technikával?
– 1982-ben kezdtem ilyen módon képverseket összeállítani, az első kísérleti alkotások akkor készültek el, amikor az újvidéki Új Symposion irodalmi folyóiratot betiltották. Az egyik számba már be voltak tervezve, de az soha nem jelent meg. A korai kollázsokban a hetvenes és a nyolcvanas évek uralkodó közhelyeit valamint frázisait és az ezekben tükröződő ellentmondásokat gyűjtöttem össze. Ez a „játék” annyira megragadott, hogy azóta is folyamatosan készítek ilyen alkotásokat. A mostani kiadvány 1982-től 2006-ig tekinti át ezt a munkásságomat.
– Mi a legjobb a kollázs alkotási folyamatában?
– Mikor a képeket készítem, mondhatni egyfajta flow (Csíkszentmihályi Mihály) alatt vagyok, áramlatba kerülök, teljesen kikapcsolok, és abszolút átadom magam az alkotásnak. Nagyon szeretem, hogy szinte automatikusan, pillanatok alatt bele tudom magam élni a kollázsokba. Ez abból is fakadhat, hogy fiatal koromban inkább képzőművésznek készültem, és a képzőművészet felől jutottam el az irodalomhoz – azóta pedig megmaradt bennem a képek és a vizualitás iránti vonzalom.
– Láthatunk a közeljövőben Fenyvesi kollázs kiállítást Veszprémben?
– Március második felében Géczi János szervezésében bemutatkozik városunkban a délvidéki magyar irodalom. A négy napos rendezvényen itt lesz például Tolnai Ottó Kossuth-díjas író-költő, fellép a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulata, természetesen tudományos konferencia is zajlik majd, és az esemény részeként kiállítják a kollázsaimat. Március 21-én este a Dubniczay-palotában nyílik a tárlat, a Vár Galériában, amelyet majd egy zenés irodalmi estem is követni fog.
– Mitől élő a kollázs, miért készíti őket?
– Iszonyatos információáradat jellemzi világunkat, nem csak a nyomtatott sajtóban, a tévében, a rádióban, de most már az interneten is mindenki löki a szöveget. Egyfajta tiltakozásul, ösztönszerűen összevissza darabolom ezt az óriási szövegtengert, és próbálok belőle kedvemre való dolgot, valami konstrukciót létrehozni – amely a kor szellemiségét is megragadja. Nagyon nehéz feladat ebből a gigantikus információs hiperprodukcióból kiválogatni azt a pár drágakövet, amely tényleg értékes, és amely nemesebbé, gazdagabbá teszi az magamfajta értelmiségit. (Kicsit olyan ez, mint a „békebeli” aranymosók munkája: sok fáradtság, kevés eredmény.) Mivel az embereknek kevés idejük van, a mai újságírónak úgy kell megírnia a cikkét, hogy jó címe legyen, aztán esetleg a lead-et még elolvassa az emberek többsége, de a többire már alig jut idő. Figyelmünk és kíváncsiságunk rohan tovább. Szóval a helyzet önmagát gerjeszti: iszonyatos mennyiségű információ, egyre kevesebb idő. Hellyel-közel figyelem a címeket, a lead-eket, válogatok, szelektálok, szabdalok – és építem a saját kis „kollázsvilágomat”, amelyben jól érzem magam. Mestereimtől azt tanultam, hogy „kritikai szemmel” tekintsünk a valóságra, ne csak elfogadjuk, hanem gondolkozzunk is róla; tehát a kollázsaim egyfajta reakciónak tekinthetők a jelenlegi társadalom állapotára, vadhajtásaira és üresjárataira.
– Hogyan jön létre egy kollázs? Egyáltalán honnan szerzi be a rengeteg újságot?
– Egy kép elkészítése két-három nap intenzív munka. Gyermekeim és ismerőseim külföldi útjaikról mindig hoznak nekem magazinokat, újságokat. A régi képversek mintájára 2009-ben az egész évet hónaponként feldolgoztam, minden hónapról készítettem egy kalligrammát. Ebben az esetben már az internetes honlapokról szedtem le a szövegeket, címeket. A versek különben elérhetők az Irodalmi Jelen honlapon. Valóban izgalmas munka böngészni a netes újságokat.
– A kollázs-munka mellett milyen kötetei jelentek meg a közelmúltban, és mi várható a jövőben?
– 2009-ben megjelent két könyvem. A Halott vajdaságiakat olvasva egy versciklus, amelyben visszatekintettem a gyökereimre, az otthoni Trianon utáni délvidéki „őseimre” (Kosztolányi, Csáth, Milkó Izidór, Szenteleky stb.); egyfajta remixet készítettem régi szövegeik alapján – ez kb. olyasmi, mint amikor egy régi dalt újra hangszerel az ember. A Némely részletek című kötet tényleg némely részleteket tartalmaz: kollázsokat, naplófeljegyzéseket, esszéket, visszaemlékezéseket. Ebben a korunk töredezett szellemiségét megragadó prózakötetben a vizuális világomat is próbáltam átmenteni valahogy, nem csak a képekkel, hanem a filmekkel is. A világlátásomat gyermekkorom óta meghatározzák a filmek, így egyfajta ismertetőt is írok róluk – 1942-től indulok, a Casablancától, és elérek 2005-ös Sin City-ig. Ezek az én kultuszfilmjeim, amelyeket az elkövetkező nemzedék tagjainak a figyelmébe ajánlok. Ha ezek közül megnéznek párat, és akkor talán megérinti őket az a korszellem, amely a mi életünket évtizedeken keresztül meghatározta, és amelyet nekünk nap mint nap meg kellett élnünk – gondolok itt a hidegháborúra, a kommunizmusra, az egzisztencializmusra, a Gutenberg galaxisra, a rock and rollra és sok más jelenségre.
– Olyan ez, mint egy összegzés? Talán megöregedett?
– Nem hinném, hogy megöregedtem volna, inkább lerakódtak bennem ezek a dolgok, és ki kell pakolnom magamból, hogy jobban érezzem magamat. A 2012-re tervezett Maximum rock and roll kötetem a Némely részletek filmes blokkjához hasonló tematikával fog felépülni. A minap néztem a 12 majom című filmet, amiben Bruce Willis visszatér a jövőből, és amikor meghallja Fats Domino Blueberry Hill című számát, azt mondja: hú de jók ezek a zenék, ilyenek nálunk, a jövőben nincsenek. Arra gondoltam, én, mint egykori rádiós lemezlovas, hogy bizony nekem se nagyon tetszenek ennek a mostani kornak az muzsikái – nem nagyon tudok örülni a mai modern zenéknek. Éppen ezért szeretném „rekonstruálni” a költészet eszközeivel az én saját maximum rock and rollomat.
– Zene, film, szövegtenger… Hova tart a művészet és ez a világ, illetve a világban a művészet?
– A Maximum rock and rollban lesz egy Andy Warhol idézet. A pop art atyja halála előtt azt jövendölte, hogy a XXI. század művészete a technológiáról és a pornográfiáról fog szólni. Úgy látom, sajnos tényleg ilyen irányba mozdul a világ. Egyre inkább előtérbe kerül a technológia, a szövegtenger gyártása, a képi világ gerjesztése, a pornográfia, a szex. De a művészet – mint ősi ösztön-elv – azért valahol ott rejtőzködik az emberben. Ha elég ügyes az alkotó és a környezete nem viszonyul hozzá túlságosan ellenségesen, hanem segíti, biztatja, bátorítja egy kicsit, akkor bizonyára megmarad a művészet is. Bár tegnap olvastam egy cikket – mert mindig bogarásznom kell az aktualitások, a jó címek miatt a sajtót, honlapokat –, hogy 2011 őszére megszűnik az irodalomtanítás a szakiskolákban. Az államtitkárasszony azt mondja, hogy marad, de nem úgy, ahogy eddig. Azaz már az irodalomoktatásban is ravaszságot, furmányságot kell bedobni, hogy valahogy megragadják a fiatalok figyelmét, és valahogy „rákényszerítsék” őket arra, hogy olvassanak, és megértsék az írott szövegeket. Nos, az előbb arról beszéltem, hogy bizonyára megmarad a művészet, de ha már hivatalosan is félreteszik, kiiktatják a tantervekből az irodalmat, nem tudom, hová jut a magyar társadalom.
Fenyvesi Ottó 1954-ben született a bácskai Moholgunarason. Iskoláit Bácstopolyán végezte, majd az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén tanult tovább. Az Új Symposion folyóirat szerkesztőségének tagja volt 1975-től a lap 1983-as betiltásáig. Az Újvidéki Rádióban lemezlovasként és az irodalmi műsorok szerkesztőjeként dolgozott. Magyarországra, Veszprémbe 1992-ben települ át. Az Új Hírek napilap szerkesztője volt, majd a Tapolcai Újságot és városi televíziót igazgatta. Később a Veszprém Vármegye és a Veszprémi 7 Nap hetilapok szerkesztőjeként tevékenykedett. 2002 óta a Magyar Tudományos Akadémia Észak-dunántúli (veszprémi) regionális központjának munkatársa. A veszprémi Vár Ucca Műhely irodalmi lap alapító főszerkesztője. Tagja a Magyar Írószövetségnek és a Szépírók Társaságának. Kitüntetései: Sinkó-díj (1978), Veszprém város nívódíja (1993), Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (2002), Versmegálló – „Pécs Kulturális Főváros” fődíj (2007), Nagyapáthy Kukac Péter-díj (2007), Príma Primissima-díj (megyei – irodalom kategória).
Legutóbbi kötetei: Halott vajdaságiakat olvasva (versek, 2009, zEtna kiadó), Némely részletek (esszék és naplójegyzetek, 2009, Universitas Szeged Kiadó), Americke improvizacije (versek szerb fordításban, 2009, Beograd), Andjeo Haosa (versek szerb fordításban, 2009, Novi Sad), Blues über dem Ozean (versek német fordításban, 2009, München), Soul Inferno (kollázsok, 2010, BabelPress Kiadó).
