A képviselők egyenként véleményezték a 2011-es büdzsét. A Fideszes képviselők a költségvetés megalapozottsága mellett foglaltak állást, míg az ellenzéki önkormányzati közgyűlési tagok nagy része a büdzsé hiányosságait emelte ki.
Porga Gyula vitaindító előterjesztésében arról beszélt, hogy a város 2011-es költségvetése nagyon keskeny mezsgyét biztosított a döntéshozóknak, hiszen számos kötelező tétel található benne. A jövőben olyan radikális változásokat kell végrehajtani, amelyek lehetővé teszik, hogy nagyobb mozgástere legyen a testületnek, több pénzt lehessen fordítani a fejlesztésre. A polgármester úgy fogalmazott, hogy nem Veszprém van adósságspirálban, hanem összességében az önkormányzatok. Az adósságspirált a város meg tudja állítani helyben, de ahhoz, hogy a gödörből elinduljunk fölfele, mindenképpen szükséges a kormányzati akarat, segítség. A spirál megállításának fontos eleme lehet az ipari parki infrastruktúra kialakítása. Porga Gyula szerint elsősorban a jövőnek szól a költségvetés – és cél, hogy Veszprém meg tudja őrizni magas szintű szolgáltatásait, hogy továbbra is épüljön és szépüljön a város.
Az egymás után felszólaló Fideszes képviselők mindegyike egyetértett abban, hogy a 2011-es az alapozás és egyben a jövő költségvetése, amelyben a kultúra, az oktatás, a sport támogatása fontos szerepet játszik, valamint hogy az új munkahelyek létrehozásában is fontos szerepet játszhat az ipari fejlesztés.
Nagy Piroska, a pénzügyi bizottság elnöke azt emelte ki, hogy 2011. évre tervezett adósságszolgálat és a hosszú távú kötelezettségvállalások finanszírozása jelentős terhet jelent, és korlátozza az önkormányzat jövőbeni mozgásterét.

Az ellenzéki oldal további négy tagja a rendkívül magas adósságállományra hívta fel a figyelmet. Hartmann Ferenc MSZP-s képviselő szerint ez Pató Pál úr költségvetése, mert halogatásnak tartja – az adósságállomány csökkentése, a működési hitel felszámolása, a működési költségek tekintetében. Az átfutó tételek nélkül 10,1 milliárd forint a város adósságállománya. Szerinte a mostani büdzsé a leépülés költségvetése. Katanics Sándor egy második, bújtatott költségvetést vélt felfedezni a Közüzemi Zrt. rendszere kapcsán, mert szerinte a nagyrészt közpénzből fedezett Zrt.-s támogatások ezt sejtetik. Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) is riasztónak nevezte az adósságállomány mértékét, és szerinte a nagy beruházások csak akkor hoznak hasznot a városnak, ha azok munkahelyeket is teremtenek, valamint sok bizonytalanságot lát a bevételi és kiadási oldalon. Gerstmár Ferenc képviselő (LMP) azt a kérdést vetette fel, hogy miért csak idén indul el a racionalizálás, mit csinált a többség az elmúlt négy évben. Rendkívül magasnak tartja a 3,5 milliárd forintos működési hitelt, és szerinte jövőre a többségnek mindenki véleményét meg kellene hallgatnia, és gazdasági programot kell létrehozni, hogy a 2012-es ne kényszerköltségvetés legyen.

Mihalovics Péter
Mihalovics Péter frakcióvezető (Fidesz) kifejtette, az lehet az oka az önkormányzatok eladósodásának, hogy 2002-ben 56% volt az államadósság, 2010-ben pedig 78%; azaz 20 ezer milliárd forint adósságot halmozott fel az ország vezetése az elmúlt nyolc évben – ez 2,5 millió forintot jelent állampolgáronként. A városi büdzsét tekintve hangsúlyozta, hogy valóban az alapozás költségvetéséről van szó, mert megalapozza az intézményrendszer biztonságos működését és az átszervezés lehetőségét. Emellett a jövő költségvetése, amelyben megjelenik a környezettudatosság, és megalapozza azt, amit munkahelyek tekintetében Veszprémben elvárhatunk. Meglátása szerint nem volt egyszerű a büdzsé megalkotása, még úgy sem, hogy széles körű támogatottsággal bír a többség részéről, hiszen az összes egyéni képviselőnek voltak elvárásai, és ezeket össze kellett hangolni. Beszédét azzal fejezte be, hogy nagyon bízik benne, nem csak 13 igen szavazatot (Fideszes képviselők) kap a költségvetés-tervezet.

Baumgartner Lajos
Baumgartner Lajos (Fidesz) képviselő elmondta, hogy 4,5 milliárd forintba kerül Veszprémnek a minőségi oktatás (iskolák) fenntartása, ez hatalmas terhet ró a városra. A képviselő kifejtette, a költségvetést megfontoltan és komolyan állította össze a többség. A városnak volt múltja, van jelene és jövője, és bízik a fejlesztések sikerében.
Brányi Mária alpolgármester asszony szerint jó színvonalú életminőség alakult ki a városban – ennek fejlesztéséről gondoskodni kell, úgy hogy az intézmények működését racionálisan próbálják meg finanszírozni, és a bevételeket próbálják növelni. Összességében közel 1,5 milliárd forintos fejlesztési tétel szerepel a költségvetésben, amely a saját bevételekhez képest megfelelő nagyságrendű, és a jelenlegi költségvetési konstrukcióban jól finanszírozható. Brányi Mária kiállt amellett, hogy Veszprém a város nagyságához és lehetőségeihez képest jó ütemben halad a kitűzött célok mentén, a költségvetést jó szívvel lehet megszavazni, mert azokat a célokat foglalja magában, amelyek révén a városi életminőség megmarad, láthatóvá válik Veszprém turisztikai és tőkevonzó képessége, és így el lehet érni azokat a célokat, amelyeket a stratégiai dokumentumok megfogalmaznak.
A további vita nem volt mentes a személyeskedéstől és a korábbi és jelenlegi országos politikai-gazdasági helyzetre való hivatkozásoktól. Porga Gyula polgármester a két óra végén a zárógondolatában kérte is képviselőtársait, próbálják politikai vitakultúrájukat Veszprém városához méltó szinten tartani. Megköszönte mindenkinek a gondolatát, aki érdemben hozzászólt a vitához, és hangsúlyozta, hogy a költségvetés elfogadása után nagyon nehéz munka vár az önkormányzatra.
A polgármester úr nem tévedett, a költségvetést 14 igen és 4 nem szavazattal a közgyűlés elfogadta. És valószínűleg abban sem tévedett, hogy tényleg most jön a munka neheze.

