Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bulath Anita hivatalosan is a Veszprémé

2011. február 26. 16:55
A válogatott jobbátlövő szombat koradélután egyéves szerződést írt alá a Veszprém Barabás KC együtteséhez.


Bulath Anita és Barabásné Adonyi Szilvia

A sajtó képviselői előtt írta alá a következő idényre szóló kontraktusát az idény végéig még a Debrecent erősítő Bulath Anita a névadó szponzor irodaházában szombaton.


Barabás Árpád

Barabás Árpád elnök elmondta, hogy miután a hír már pénteken napvilágot látott a sajtóban, szerették volna a tárgyalásokat lezárni, s szerződéssel megpecsételni a korábbi szóbeli megállapodást. Az egyesület első embere azzal indokolta a kontraktus időtartamát, hogy nem kívánták „gúzsba kötni” a kiválóságot, ellenben amennyiben mindkét fél számára jövedelmező lesz az együttműködés, természetesen a következő idény végén meg kívánják hosszabbítani azt. Barabás hangsúlyozta, hogy a klub célja továbbra is az, hogy lépésről lépésre jusson előre. E cél eléréséhez pedig kitűnően illeszthető az új szerzemény tudása, tapasztalata.


Gyurka János

Gyurka János vezetőedző elmondta, hogy a válogatott gerincét adó játékost komoly erősítésnek tartja, akit a klub már korábban is szeretett volna Veszprémbe csábítani. ¬ A tréner kiemelte: Anita a pályán és azon kívül is profi játékos, akire ugyanaz a feladat vár, mint amelyet korábbi klubjaiban, illetve a címeres mezben nyújtott.


Bulath Anita

Bulath Anita örömét fejezte ki, hogy a mai nappal pont került az ügyre, majd hozzátette, hogy az idény hátralévő részében kizárólag a Debrecen sikeres szereplésére kíván koncentrálni, amellyel szeretne a bajnoki döntőig jutni. Mint kiderült, a válogatott elsőszámú jobbátlövője leendő kenyéradójának irányítójával, Gerstmár Renátával napi kapcsolatban van, de a bakonyiak több kézisével is szerepelt már együtt. A Barabás KC új igazolása szintén a fokozatos előrejutást fogalmazta meg a VBKC céljaként, amellyel lépésről lépésre szeretne egyre feljebb kúszni a tabellán.

Zatkalik Dávid
további cikkek
Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! One Veszprém HC Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. ma 13:54 Szent György-hegy HAJNALIG 2026: több helyszín, több program, több varázslat programajánló Szent György-hegy HAJNALIG 2026: több helyszín, több program, több varázslat Június elején van egy nap a Szent György-hegyen, amikor az ösvények megtelnek élettel, a kertek kinyílnak, zene szól, és a naplemente után fénybe borul a hegy... Június 6-án újra Szent György-hegy HAJNALIG: idén minden eddiginél több helyszín és program várja a látogatókat. Nyitott pincék, titkos kertek, új helyszínek, fesztivál indító zenés felvonulás, koncertek, DJ-szettek, kiállítások, vulkanikus borok, natúr borászatok és izgalmas falatok – a díszletet pedig a Balaton-felvidék csodás szőlőhegye adja. Kihagyhatatlan nyárindító esemény! ma 13:37 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.