A Veszprémi Petőfi Színház egykori színészeivel beszélgetünk a heti Ügy-kontrollunkban.
BajLaca – sokan így ismeri – nem szószátyár ember. Kevés szóval azonban sokat szokott mondani. Ez jellemezte színészi játékát is. Nem harsány, nem „ordítós” színész, de minden a helyén van nála, és mindig eléri, hogy figyeljenek, emlékezzenek rá. Magába forduló, önmagában bölcselő, szemlélődő embernek tűnik – aki ennek ellenére vagy pont éppen ezért vonzotta a társaságot. A veszprémi társulatban – és a büfében – megbecsült tag volt, akinek számított a véleménye.
– Mióta játszol Miskolcon, és milyen szerepeket?
– 2006 óta vagyok a miskolci társulat tagja. Régi, jól bevált direktorom, Halasi Imre vezetésével remek színházat ismertem meg. A rám bízott feladatokkal elégedett vagyok, jó és nekem való szerepeket kaptam mindjárt az első évadban. Ilyen volt pl. a Csiszár Imre által rendezett A vihar kapujában című előadás, amelyben a Szerzetes szerepét játszhattam, de mindjárt az első évadomban Jepihodov szerepét is a magaménak mondhattam a Cseresznyéskertből. Játszom még a népszerű Portugálban is a Pap szerepében. Ez az előadás már túl van a 150. előadáson, ami egy vidéki színházban nagyon szép előadásszám, s valószínűleg elérjük a 200. elődadást is, mert nagy az érdeklődés, jegyet nem nagyon kapni rá. Ezenkívül az enyém az Amadeus-ban az egyik Szellőcske szerepe, az Ármány és szerelemben a piperkőc von Kalb, vagy A mosoly országában a Főeunuch, de a szintén népszerű Hotel Mentholban is benne vagyok. A legújabb szerepem pedig Puck a Szentivánéji álomban. Ez azért is kedves nekem, mert beavató színház keretein belül játsszuk, s ebben az előadásban játszom először nyilvánosan szaxofonon, amelyen kb. másfél éve tanulok, mivel a zene továbbra is meghatározó az életemben.
– Mennyiben más a miskolci színház, mint a veszprémi volt?
– A veszprémi színház kis társulat, családias hangulattal, és ennek megvannak az előnyei. Nagyon szerettem. A miskolci társulat más. A prózai tagozaton kívül van tánctagozat, énekkar és zenei szekció is, tehát jóval nagyobb a társulat, ennek megfelelően nagyobb az apparátus is. A Nagyszínpadon kívül a Csarnokban, a Játékszínben és a Kamaraszínházban is vannak előadások és próbák. Folyamatos mindenütt a munka és a nyüzsgés. Van olyan nap, amikor egy időben három helyszínen három előadás megy éppen, s közben a szabad termekben próbák folynak. A hétfő kivételével (szünnap) reggeltől estig egy méhkashoz hasonlít a színház. Ennek ellenére nagy az összetartás, a tagozatok nézik egymás előadásait, együtt ülnek az emberek a büfében, szóval egészséges a csapatszellem.
– Van-e valaki, akivel szívesen játszanál az itteniek közül?
– A Veszprémben eltöltött évekre szívesen emlékszem vissza, remek időszak volt. Ha csak a zenekarra gondolok (Abszolút Kezdők), már megérte, de a színpadon közösen eltöltött órák is szép emlékek. Sokszor gondolok Nyilasra (Nyirkó István), Bencusra (Benczédi Sándor), Kőrösi Csabira, Máté Gabira, Loonra (Tóth Loon), Györgyire (Módri Györgyi), Deme Robira, de mindenkire, akit nem soroltam fel. Hálás vagyok nekik, hogy anno el- és befogadtak.
– Továbbra is foglalkozol fotózással és bloggal?
– A blog ma is mindennapos tevékenység. Kicsit átalakult a külső is, kicsit más a koncepció is, de a blogom él és virul. A fotózás is megmaradt kedvenc időtöltésnek, bár manapság már nem viszem mindenhová magammal a Canon tükörreflexesemet, inkább az android mobilommal fényképezek polaroid fotókat, de volt már egy 365 napos kávé projektem is, amire nagyon büszke vagyok.
– Milyen terveid vannak, mit szeretnél elérni az elkövetkező években?
– Régóta nem tervezek előre. A jövőt nem ismerhetem, így badarság lenne előre tervezni azt. A jelen pillanatot akarom megélni, s eszerint rendezem be az életemet. Mindig az a fontos számomra, ami épp van. S ami most épp van, az a feleségem, a kutyám, a jelen munkám. A hozzájuk való viszonyomat igyekszem minél jobbá tenni, és teljesebben megélni.
