Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Barcelona vár a Veszprémre! / A Szeged a Flensburggal találkozik

2011. március 7. 19:14
Kisorsolták a BL nyolcaddöntőjének párosítását, ahol a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a Veszprém. Gulyás Péter nyilatkozata itt.

Hétfő este Bécsben kisorsolták a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. A Veszprém, mivel második lett a B-jelű szextettben, csak csoportharmadik együttest kaphatott. A horvát Zagreb, a spanyol Barcelona és Pick Szeged gárdái közül a mieinket tavaly búcsúztató, majd egészen a BL-döntőig menetelő spanyol sztárcsapatot kapta a magyar bajnok.


Tavaly a legjobb nyolc között találkozott a két együttes

– A válogatott edzése alatt tudtam meg a hírt, amelynek nagyon nem örülök, hiszen a lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk – nyilatkozta a vehir.hu érdeklődésére Gulyás Péter. – Most látszik igazán, hogy mibe került a vereség Montpellier ellen. Tavaly is megtapasztaltuk, hogy milyen erős együttes a Barcelona. Remélem, hogy alaposan megszorítjuk őket. Szeretnénk túljutni rajtuk, de ez nem lesz egyszerű feladat – szögezte le a válogatott jobbszélső.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája – a nyolcaddöntők párosítása

Schaffhausen (svájci)–Montpellier (francia)
Kolding (dán)–THW Kiel (német)
Chambéry (francia)–Ciudad Real (spanyol)
Bosna Sarajevo (boszniai)–Csehovszkije Medvegyi (orosz)
Pick Szeged–Flensburg-Handewitt (német)
F.C. Barcelona (spanyol)–MKB Veszprém KC
CO Zagreb (horvát)–RN Löwen (német)
HSV Hamburg (német)–Valladolid (spanyol)

A párharcok első felvonását március 23–27., a visszavágókat pedig március 30.–április 3. között rendezik meg. Az első mérkőzéseket az elöl álló csapat otthonában játsszák.

Zatkalik Dávid
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel gazdaság Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg. ma 14:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.