Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dzsúdósokról képekben

2011. március 8. 4:00
A Domonkos László Veszprémi Judo egyesület 40 éve működik. A jubileumi évben vándorkiállítás keretein belül mutatják be működésüket.

Domonkos László repülős hadnagy, sporttiszt, dzsúdóedző (a BHSE volt versenyzője) a Honvéd Schönherz Zoltán Sportegyesület keretein belül 1971. május 22-én megalapította Veszprémben az első Judo Szakosztályt. A '70-es évek első felében megrendezett versenyeken már városunk sportolói is képviseltették magukat. Nemsokára megalakult a Megyei Cselgáncsszövetség is, és megrendezték a megyei bajnokságot. A sportág minőségét jelzi, hogy megnyerték a felnőtt III. osztály országos csapatbajnokságát.

A '80-as évek első felében rendszeres nyári edzőtáborokon vettek részt az akkor még a Veszprémi Egyetemen megalakult szakosztály versenyzői. Komoly versenyzői gárda érett össze. Eredményeiknek köszönhetően az akkori elnök, Juhász László közreműködésével a dzsúdósok saját tatamikat kaptak.

A Domonkos László Veszprém Szabadidő és Judo Sport Egyesület (VEJSE) 2007-ben alakult. A kiválás célja az volt, hogy a versenyzőkkel koncentráltan tudjon a vezetői stáb foglalkozni korcsoportok szerint, valamint tovább népszerűsítsék a sportágat. Az egyesületben Károlyi Gábor és Takács Attila országosan elismert szakemberek tartják a foglalkozásokat.

– Szeretnénk az egyesületet a kiállítással népszerűsíteni, ahol látható az egyesület 40 évének története – számolt be róla Horváth László, a VEJSE elnöke. Elmondta, főleg iskolákba szeretnék elvinni a tárlatot, mivel az egyesület célja, hogy minél több fiatal megkedvelje a sportágat.

A mostani kiállítás március 13-ig látható a Vetési Albert Gimnáziumban, ahol ezen a napon rendezik meg a 2011. évi I. Regionális rangsorversenyt és IV. Domonkos László Meghívásos Judo Emlékversenyt.

Janni Anikó
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel gazdaság Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg. ma 14:52 MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny motorsport MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.