Heti Ügy-kontrollunkban 1848. március 15. ünnepének kérdéskörével foglalkozunk. Tóth G. Péter történész muzeológussal, a Néprajzi Múzeum főosztályvezetőjével március 15. történelmi jelentőségéről, aktuális üzenetéről és az ünnep „hányattatásairól” beszélgettünk.
– Ön szerint a rendszerváltás előtt hogyan tekintett az aktuális hatalom március 15-ére? És miért?
– A rendszerváltozás előtt március 15-e inkább megtűrt ünnep volt. Hivatalosan nem lehetett „pirosbetűs” ünnepnap, így az ezen a napon tartott megemlékezések a hatalom részéről inkább kényszer szülte alkalmak voltak. Iskolákban, munkaközösségekben, ifjúsági intézményekben a FIN keretén belül esett csak szó erről a napról. A FIN a Forradalmi Ifjúsági Napok rövidítését takarja, és három politikai eseményt sűrített magába: március 15-ét, mint „forradalmi” napot, március 21-ét, a Tanácsköztársaság kikiáltásának napját és április 4-ét, Magyarország felszabadulását a német megszállás alól. Ezzel a tavaszi ünnepdömpinggel március 15-e valójában leértékelődött: egy lett a sok, úgymond „kommunista” ünnep között. Nem hivatalos közegben persze mást jelentett e nap. Nem véletlen, hogy 1970 és 1989 között március 15-én – bár erről a nyilvánosság szinte semmit sem tudott, nem lévén sajtószabadság – „tiltott csoportosulásokra”, a hatalom ellen szót ejtő rendezvényekre többször is sor került, például a Batthyány-örökmécsesnél vagy a Petőfi-szobornál. A nemzeti érzés egy internacionalista közegben nem volt épp követendő példa, ezért is szorult háttérbe ez a büszke nap. 1984 után, Brezsnyev, szovjet pártfőtitkár halálát követően, – a glasznoszty és a peresztrojka hatására – volt némi enyhülés a hatalom részéről a nemzeti érzelmek megjelenése felé.
– Ön szerint miért van, hogy március 15., és általában a nemzeti ünnepeink ennyire átpolitizáltak?
– Úgy érzem, március 15. az átpolitizáltsága ellenére mégis csak konszenzusos ünnepünk. Szerintem nincs ma Magyarországon olyan pártpolitikai képződmény, mely ne értene egyet a márciusi ifjak követeléseivel vagy a szabadságharc eszmei mondandójával. Ehhez képest kicsit más a többi nemzeti ünnepünk. Augusztus 20-a az államiságunkat képezi le évről-évre, de Szent István király személyén keresztül egyházi ünnepként is gondolunk e napra. Kollektív emlékek persze nem kapcsolódnak ehhez, legfeljebb annyi, hogy az állam miként ülte meg ezt a napot, mondjuk épp a két világháború között, amikor Szent István személye kultuszként is újrateremtődött; majd 1948-tól amolyan kommunista termékenységi ünnepként, az „új kenyér”-t állítva a középpontba; végül a rendszerváltozást követően, amikor az állam önmaga ezeréves múltjával is szembesülhetett 2000/2001-ben. Ugyancsak fontos ünnepnap október 23-a, ám ezt épp a kollektív emlékek jelenvalósága miatt nem mindenki ítéli meg azonosan. Ez utóbbi nap mégis sok hasonlóságot mutat március 15-ével, mivel ennek is a hatalom oldaláról történő elfogadásával volt elsősorban probléma. Másként fogalmazva a hatalom problémája volt, hogy miként viszonyuljon ehhez a naphoz.
– Nemzeti ünnepeink sorában hova helyezné el március 15-ét? Milyen jelentősége van márc. 15-ének a nemzet életében?
– Magam a nemzeti ünnepnapok között nem tennék különbséget. Mégis, ha népszerűségi sorrendbe kellene raknom, csupán az érzelmi töltet alapján március 15-e áll hozzám közel. Részben azért, mert annak idején fiatalok alakították ezt a napot, ráadásul egy olyan tavasszal, amikor egész Európa lázban égett. Mindenki részese akart lenni – és főleg pozitív energiákkal és előre mutató szándékokkal – a kor eseményeinek. Október 23-a éppilyen nemes szándékoktól vezérelve született, de leverésének hamarosan bekövetkező napja mégis némi szomorúságot kölcsönöz ezen őszi ünnepnek. Ettől függetlenül feltétel nélkül lehet a résztvevőket tisztelnünk mindkét ünnep esetén.
– Mi lehet aktuális üzenete – ha van – március 15-ének?
– Március 15-ének talán mindig lesz aktuális üzenete. Figyelmeztet minket arra, hogy legyünk hűek ahhoz, amit ifjonti hevületünkben egykor megfogadtunk. Lehet az egyszerű, még akár blőd fogadalom is, vagy nagyszerű, mint a szabadsághoz, a testvériséghez és az emberi egyenlőséghez való egyetemes viszonyunk. Jó, ha tudunk újra ifjak és hevesek lenni, de kellő mértékkel és emberi méltósággal. Ha az energiáinkat egy vagy sok közös cél felé fordítjuk, tudunk együttműködni, munkánkat összehangolni másokkal. Becsülendő a tisztaság és a vértelen, az agressziót nélkülöző hozzáállás, amit a márciusi ifjak képviseltek. Azt hiszem, lehet őket – így ismeretlenül és évszázadnyi távolságból is – szeretni.
– Ön szerint hogyan lehetne megújítani, a fiatalokhoz közelebb vinni ünneplési szokásainkat, ezáltal magát az ünnepet?
– Ha csak a tanórák kötelező alkalmain vagy az ünnepnap hivatalos rítusain keresztül szembesülhetünk ennek a napnak az üzeneteivel – nincs illúzióm –, kevés személyes élményünk lesz. Nem feltétlenül „ünnepelni” kell ezt a napot, mint inkább megélni, sajátos módon átgondolni. Sok olyan szereplője volt e napnak és a későbbi eseményeknek, akikről keveset vagy alig tudunk valamit. Mivel több tízezren voltak azok, akik aktív szerepet vállaltak az eseményekben, és több százezren, akik támogatták is őket, a róluk való tudás ugyancsak sok izgalmat és érdekességet is rejthet. Kik és miért csatlakoztak akár fegyverrel is a szabadságharchoz, milyen emberi és polgári értékekhez adták a nevüket, az arcukat és sokszor az életüket is? – számomra fontos kérdések. Amennyiben a bennünket foglalkoztató kérdéseket a márciusi ifjak és mások személyén (cselekedetein) keresztül meg tudjuk válaszolni, már volt értelme erről a napról gondolkodni. Ma éppúgy érvénye van az akkori követeléseknek, amelyek a szabadságjogokat, a sajtónyilvánosságot, az emberi méltósághoz való jogainkat érintették. Nem vallásos jellegű rajongást kell irányukba táplálni, hanem tiszteletet, ami elsősorban a tetteiknek szól. Aktív „politikusnak” kell lennünk a példájukat követve – ám nem pártpolitikai értelemben. Politikus alatt itt azt értem, hogy közösségi módon és ökologikusan gondolkodom, cselekszem. Merjünk közösségi lények lenni, és ha kell, hallassuk a hangunkat is, ha az emberi méltóságot egyesek megsértenék vagy mások a szabadságjogainkat szeretnék olykor korlátozni. Március 15-e nekem ennyit jelent: vagyis sokat!
