Egy étteremben találkozunk. Mintha egy esti randevúra, nem pedig interjúra jöttem volna. Már várt rám. És olyan benő mosollyal fogad, mintha időtlen idők óta ismernénk egymást. Ülünk szemtől szemben, s a forró fekete és cigaretta füstjének ködében egymásban keressük a válaszokat. Beszélgetünk, mert az ezerszer feltett ostoba kérdések már nem mondanak semmit. Életútról, művészetről, egy nemzet örökségéről, s az értelmiség alkonyáról.
A nemesfémbe írt csodák meséljenek önmagukról, én az embert akartam látni. A művészt, aki közel harminc éve hagyta el otthonát, hogy a világ végére is elvigye üzenetét, a szellem és lélek harmóniáját.
Bardocz Barna a székely és ősmagyar hagyományok őrzője. Nem fertőzte meg az elértéktelenedett posztmodern művészet. Tisztelettel és alázattal fog hozzá minden nap a munkához. Az anyagok pedig engedelmeskednek és meghajolnak az isteni kezek akaratára.
Bardocz Barna nevét mindenki ismeri. Akkor is, ha alkotásai csak nagyritkán láthatók kiállításokon. A Nap és a Hold, a Teremtés sorozat, a korona ékszerek méretarányított kicsinyített mása, megannyi egyedi ékszer szimbólum, mindez olyan technikákkal, amire csak ő képes a világon. Mégis csalódott. Van is rá oka, hiszen olyan napokat élünk, amikor egy Szőnyi kiállítást is mindössze 140 ember néz meg egy hónap alatt. Nem tudom, vajon valóban hisz e még benne, hogy a művészet csodájával megmenthető ez az elsekélyesedett 21. század, ahol már más mércével mérik az értékeket. Abban a világban, ahol a bürokrácia összekever egy aranyművest egy ötvösművésszel. Mert csak az aranytörvény számít.
De változni képtelen. Elveit a sírig magában hordja, még akkor is, ha már nem akar nagy és heves harcokat vívni az értékek alkonyával. Csak dolgozni. Minden nap. Fáradhatatlanul. Akkor is ha jelen körülmények között saját elmondása szerint is lehetetlen.
Ortegától, Bendán keresztül Molnár Tamásig sokan megírták már merre tartunk. Ez az az értékpusztulás és szemléletváltozás melytől Picasso is rettegett. Elgondolkozunk azon vajon hova lehet még tovább süllyedni. Meddig van még szükség érték követő emberekre? Hiszen ma már művészet a másolás, sőt mi több állítólag újraalkotás. Bardocz Barna szerint nem.
Ezt a fajta hitet, és az alkotás szerelmét neveli tanítványaiba. Mert a művészetet tanítani nem lehet. A technikát, az alkotás mikéntjét igen. A többi belülről jön. Ez az a tudás, amit a technikai dolgokon túl megtanulhatnak tőle, s a Bardocz-i szellemre felépíthetnek egy életművet. Arra a szellemre, melyben a művészet maga az őszinteség, ahol hazudni, csalni, látszatot teremteni sosem szabad. Őszinteség, ami embereket, lelkeket köt össze. Bardocz Barna arra nevel, amivel őt is nagypapája intette, s azóta is, ezt a gondolatot szem előtt tartva éli életét:
