Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Berliné az Európa-bajnokság

2011. március 26. 18:15 // Forrás: MTI
A LEN arról határozott, hogy 2014-ben Berlin rendezi a 32. úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó Európa-bajnokságot.

Eindhoven adhat otthont az úszók 2013-as masters Európa-bajnokságának, amelyre Budapest is pályázott. A holland városnak szombati, luxembourgi ülésén ítélte oda a rendezési jogot az Európai Úszó Liga (LEN) végrehajtó bizottsága. "Titkos szavazás eredményeként lett a megalakulásának 125. évfordulóját ünneplő holland szövetség által javasolt Eindhoven a házigazda" – számolt be Gyárfás Tamás, a LEN magyar alelnöke a helyszínről az MTI-nek a voksolást követően.

"A Darnyi Tamás, Deutsch Tamás, Fábián László alkotta magyar szervezőbizottság színvonalas prezentációt tartott, de figyelembe véve, hogy a 2014-es vízilabda Eb rendezésének Budapest a legnagyobb várományosa, a LEN nem támogatta kellőképpen a magyar pályázatot."

A vízilabda Európa-bajnokság színhelyéről a LEN-vb május 13-án, Reykjavíkban dönt. A Magyar Úszó Szövetség elnöki tisztét betöltő Gyárfás Tamás szerint ha a Magyar Vízilabda Szövetség pályázata legalább olyan színvonalas lesz, mint amilyen az öttusában olimpiai bajnok Fábián László vezette csapaté Luxembourgban volt, akkor nem lehet tőle elvenni a győzelmet. Budapesten kívül Belgrád és Isztambul pályázik még a férfi és női pólósok 2014-es kontinenstornájára.

"A jelentkezőknek a reklámjogok 50 százalékáért anyagi felajánlást kell tenniük" - mondta Gyárfás. "Emlékezetes, hogy a 2010-es vízilabda Eb rendezéséért Debrecen és Nagyvárad közösen pályázott. Akkor Kósa Lajos polgármester az esetleges társrendezővel együtt 1 millió eurót ajánlott, mégis Zágráb kapott bizalmat annak ellenére, hogy csak 800 ezret fizetett. Az döntött a javukra, hogy a magyar úszószövetség a legutóbbi öt évben négy úszó Eb-nek lehetett a házigazdája, így a magyarokból már egy kicsit sok volt…"

A LEN arról is határozott, hogy 2014-ben Berlin rendezi a 32. úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó Európa-bajnokságot. A német főváros 2002-ben már volt házigazda. A Német Úszó Szövetség (DSV), amely jövő pénteken ünnepli alapításának 125. évfordulóját, negyedszer kapta meg az Eb-t, Berlin mellett 1934-ben Magdeburg, 1989-ben pedig Bonn adott otthont kontinensbajnokságnak.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel gazdaság Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg. ma 14:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.