Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hispánia fénye: Picasso, Miró…

2011. április 3. 20:37
A múlt századi avantgárd nagy alakjainak nyomataiból nyílt kiállítás a Művészetek Háza Vass Gyűjteményében.

Új lakók költöztek múlt héten a Művészetek Háza Vass Gyűjteményébe. Pablo Picasso, Antoni Tapies, Eduardo Chillida és Joan Miró messziről, Spanyolországból érkeztek hozzánk Párizs érintésével, hogy ízelítőt adjanak az avantgárd világlátásából.

A természet által ihletett, szépség megörökítésére törekvő, hagyományokat szem előtt tartó képzőművészeti törekvések helyett ők formát bontottak, bontanak, és a belsőnkre, a belső mozgatókra építettek, építenek. Nevezhetjük ezt absztraktnak, kubistának, eszpresszionistának… – bárminek, hiszen számtalan irányzata volt, van az avantgárdnak, de egyben mindegyik megegyezik: változásra törekszik, feszegeti a határokat, új formákban, színekben gondolkodik.

Igen, gondolkodik. Picasso, Tapies, Chillida, Miró festőként, szobrászként, vagyis képzőművészként közel álltak az irodalomhoz, az íráshoz. Nem csak figurákban, színekben, hanem a mögötte álló gondolatok megfogalmazásában is jeleskedtek. Talán ez volt az a plusz, ami még most is „lejön” a nyomataikról, ami nagyobb hatást adhat képeiknek, szobraiknak. Valami belső fény, erő jön át belőlük az alkotásikon keresztül.

Az új lakókat a gyűjtemény mecénása, Vass László, a költözést lebonyolító Konok Tamás festő- és szobrászművész, illetve a hely házigazdája, Hegyeshalmi László köszöntötték. A kötetlen, humort sem nélkülöző beszélgetésen felidézték a hispán alkotókat, Barcelona, Párizs, Zürich kulturális világát, a művészet lényegét,

Jó példát mutattak arra, hogy kulturális élet egymásra hatások, kérdések, válaszok nélkül nem létezhet. Interaktivitás szükséges ahhoz, hogy egy alkotás, egy irányzat létrejöjjön – és természetesen közönség, akik nélkül elképzelhetetlen bármilyen művészet.

Pethő Imre
Kovács Bálint
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.