A hagyományokhoz hűen idén is megrendezik április 10-én, vasárnap az Intersport – Stop Shop Futónapot. A rendezvény célja, hogy minden sportszerető teljesíteni tudja a távot, és ezzel hozzájáruljon saját egészségéhez, illetve támogassa az iskolai közösségek sportéletét.
– Az Intersport és a Stop Shop karolta fel ezt a több éves hagyománnyal rendelkező kezdeményezést. Alapszellemisége a nagy futórendezvényekéhez alkalmazkodik, tehát az egészséges életmódot hirdeti, a sportban, mozgásban gazdag életre próbálja rávenni a résztvevő embereket, családokat, iskolákat – mondta el Rajki Tamás, az esemény főszervezője.
Az aktív részvételt értékes nyereményekkel honorálják a támogatók. Minden résztvevő karszalaggal regisztrál, melyet a futás után az iskola nevével ellátott gyűjtőládába kell dobni – így vesznek részt az iskolák közötti versenyben. Idei újdonság, hogy a versenyen nem csak tanulók és dolgozók vehetnek részt, hanem az őket pártolók is, akik hozzájárulnak az adott intézmény sikeréhez. Ezen kívül várják a profi futókat is, akiknek 9 kilométeres távval kell „megküzdeniük”.
– Célunk, hogy a fiatalok fejében elültessük a sportolás iránti vágyat. Minden résztvevő ingyenesen megkapja a rendezvény pólóját, valamint beérkezéskor ajándékcsomaggal lesz gazdagabb. Ezzel is próbáljuk őket motiválni. Az iskolákon keresztül nagyobb létszámot tudunk mozgósítani – fogalmazott Rajki Tamás.
Vasárnap reggel 9 órakor, a megnyitó után elkezdődik az iskolák közötti verseny: a legtöbb karszalagot összegyűjtő iskola nyeri meg a versenyt. A profi futók 9 kilométeres pályája igazi erőpróba, melyen női és férfi kategóriában is lehet nevezni. A verseny előtt aerobic-kal melegíthetnek be a futók, majd elrajtolnak a teljesítményfutók, utánuk pedig a profi versenyzők. Amíg az eredményeket összesítik, az MKB pomponlányai szórakoztatják a közönséget.
A vehir.hu és az Intersport támogatásával az eredményhirdetés után sportkvízben is kipróbálhatják magukat a résztvevők. Egyszerű, sporttal kapcsolatos kérdésekre kell választ adni, a jól válaszolók ajándéktárgyakat kapnak.
Az esemény fővédnöke Mihalovics Péter országgyűlési képviselő, Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztos.
A tervezett útvonal:
Veszprém, STOP. SHOP bevásárló park – Lóczy Lajos u. - Vilonyai u. – Cholnoky Jenő u. – Lóczy Lajos u. - STOP. SHOP bevásárló park (rendőri lezárással, biztosítással)
Eredményhirdetés:
Az összesített karszalagok alapján hirdetik ki a legsportosabb iskolák sorrendjét. Díjazásban részesül a legtöbb taggal résztvevő (diákok, tanárok, pártoló résztvevők, szülők, ismerősök, barátok) iskola. 10 000 – 20 000 – 30 000 Ft értékű utalványok nyerhetők. A profi futásban díjazzák a női-férfi 1-3. helyezett sportolókat 10 000 – 20 0000 – 30 000 Ft értékben. A díjakat az INTERSPORT Veszprém ajánlotta fel.
(X)