Mint ismeretes, korábban a volt úttörő házban egy alapítványi iskola működött, ahová zömmel veszprémi gyerekek jártak. Olyan magas volt az épület bérleti díja, hogy az iskolát egy gazdaságosabban fenntartható épületbe kellett költöztetni, így került ki Szentkirályszabadjára. Mára megfogyott a gyerekek száma. Az iskola két évig tudott működni, majd döntés született a bezárásáról. 18 gyerek maradt, akik most szeptemberben kezdenék a 7. osztályt, közülük 12 gyerek szülei kérték, hogy a tanulók együtt, egy osztályban maradhassanak, bárhová is kerülnek az új tanévtől. Az önkormányzat segítségét kérték, s kérésüket azzal indokolták, hogy komoly lelki törést okozna a fiataloknak, ha több költözés után, most az utolsó két évre elszakadnának egymástól. Arra láttunk lehetőséget, hogy a Rózsa úti Általános Iskolába ennek a 12 gyereknek egy külön osztályt indítsunk, s ezzel másfél pedagógusi hely is fennmaradhat további 2 évre, - mondta a Vehírnek Némedi Lajos, az oktatási bizottság elnöke.
Katanics Sándor szerint olyan pozitív diszkrimináció külön osztályt indítani 12 gyereknek, amit nem lehet megtenni. Feltette a kérdést, ha ez után néhány szülő összefog, és külön osztályt kér a gyerekeiknek, akkor az önkormányzat majd segít? Katanics szerint plusz tízmilliós kiadást vállalt döntésével az önkormányzat, akkor, amikor az oktatási intézményekben takarékosság miatt létszámleépítések történnek. Asztalos István hozzátette, hogy már a korábbi városvezetés is kényszerült iskolabezárásra, létszámleépítésre, ő ezt mind megérti. Viszont úgy gondolja, nem etikus a nyári szünetre úgy elengedni tanárokat, pedagógusokat, hogy azok még nem lehetnek biztosak a jövőjükről. Asztalos azt kérte, legközelebb a hasonló döntéseket időzítsék korábbra.
Porga Gyula alpolgármester szerint van, amikor egy kicsi dolog is sokat jelenthet. Mint mondta, közel 100 pedagógusi helyet kellett megszüntetni a megszorító intézkedések miatt. Most pedig másfél helyet sikerül megmenteni, fenntartani további két évre. Bátran fel kell vállalni ezt a döntést, - mondta az alpolgármester. A városatyák többségben igennel szavaztak az előterjesztésre.