A Barátság Kupa meccs nem számít bele a hazai bajnoki küzdelembe, de így is érthetetlen volt a kevés néző, hiszen a BL csoportkörös, sokszoros szlovák bajnok volt a vendégünk. A szlovákok végül az MKB mögött a másodikak lettek a Barátság Kupában. Eperjesen kiváló meccset játszottunk és ezt lehetett várni a maitól is.
Aztán talán azoknak lett igazuk, akik nem jöttek el. Két fáradt és kevéssé motivált csapat játszott. Mindenki csak túl akart lenni a meccsen. Mi láthattuk, hogy mennyire hiányzik Ivanov Sanyi a védekezésünkből és a kérlelhetetlen harcossága is sokat lendíthetett volna a játékunkon. Pedig most csak egy picit kellett volna jobban koncentrálni, jobban akarni a sikert és az meg is lett volna. Vendégeinknél csak a két szélső és Lelkes Gabi kiütése után azonnal kipirosozott hegyomlás nagyságú Kristopans tette oda igazán magát. Nálunk ez Pásztorról és Lelkesről volt csak elmondható. Tombor Csabi gólerősségét lerontották bántó hibái. Kapusaink se tettek hozzá a mérkőzéshez és Jóskánk is enervált volt. A kihagyott helyzetek, a technikai hibák megbosszulták magukat. Így is csak szerencsével nyert a Tatran, mert Salamon utolsó másodperces lövése a kapufa belső feléről jött ki.
Természetesen az vesse az első követ a játékosokra, aki egy tét nélküli meccsen fel tudna pörögni. Ami miatt mégis elvártuk volna tőlük a küzdést, az az, hogy végül is profik lennének és nem pusztán a játék szenvedélye miatt lépnek a pályára.
Jól jön most ez a két hét szünet. Lehet gyógyulni, lehet regenerálódni és összeszedni az akaratot. Csak egy paraszthajszállal, a Tatabánya elleni meccseink gólkülönbségével maradtunk le a bajnoki elődöntőről. Komoly pontelőnnyel lettünk ötödiket, de a bajnoki kiírás furcsasága miatt csak egy pont előnnyel vágunk neki a rájátszásnak. Ha van miért küzdeni valónk, az a csak azért is. Magabiztosan meg kell mutatnunk erőnket, hogy amennyiben lenne igazság, úgy nekünk másik három csapattal kellene most vetélkednünk!
Barátság kupa:
Balatonfüredi KSE–Tatran Presov 29:30 (14:16)
Balatonfüred, 300 néző. Vezette: Nagy, Túróczy.
Balatonfüred: Szabó – Tombor 6/2, Szöllősi 4, Salamon 1, Kovács 2, Sandrk 4, PÁSZTOR 7/4. Csere: Szathmári (kapus), Németh 1, Kemény, LELKES 3, Kis 1. Edző: Sótonyi László.
Tatran: Krupa – ANTL 11/6, Tumidalsky 1, Pekar 1, Dudas 1, KRISTOPANS 7, SOBOL 5/1. Csere: Papcak (kapus), Mazár 1, Mazur 1, Marusak, Urban, Krok, Mikéci, Menkovic. Edző: Rastislav Trtik.
Kiállítások: 16 perc, illetve 6 perc + 2 perc kizárással.
Hétméteresek: 7/6, illetve 7/7.
Az eredmény alakulása: 8.p.: 4:3; 12.p.: 6:5; 16.p.:6:9; 20.p.: 8:12; 29.p.: 14:14 34.p.: 16:17; 41.p.: 21:21; 48.p.: 22:25; 53.p.: 25:28; 58.p.: 28:28; 59.p.: 29:29.
Edzői nyilatkozatok
Sótonyi László: – Hasznos meccset játszottunk, az ilyenből tudunk profitálni a rájátszásra.
Rastislav Trtik: – Be akartuk bizonyítani, hogy csak kisiklás volt a kecskeméti vereségünk. Nehéz győzelmet arattunk a jól összeszedett Füred ellen.