Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Futott a város

2011. április 10. 15:03
Több ezren vállalkoztak arra vasárnap, hogy egy kis futással járulnak hozzá egészségükhöz. Az iskolák is versenyeztek.

Képgalériánk eléréséhez kattintson a fotóra!

A már hagyományosnak mondható Intersport – Stop.Shop. Futónap ismét elérte célját, megmozgatta a város egy részét. A Vehir.hu támogatásával zajló rendezvényen több ezren sorakoztak fel vasárnap délelőtt a bevásárlópark parkolójában, hogy teljesítsék a három kilométeres távot, majd a profiknak szánt 9 kilométeres futamot.


Kolontáry Kata

Második alkalommal vett részt ilyen jellegű eseményen Kolontáry Kata, akitől nem áll messze a sportolás, hiszen testnevelő tanárként végzett. – Nagyon hasznos ez a futónap, rengeteg embert megmozgat – árulta el érdeklődésünkre a rövidebb táv teljesítését követően. Hozzátette, sokan sajnos csak ilyen alkalmakkor veszik rá magukat a futásra, kevesen végeznek rendszeresen testmozgást, ezért örülne neki, ha gyakrabban adódna ilyen lehetőség.


Mihalovics Péter

Példát szeretnénk mutatni a fiataloknak, hogy hasznosan is el lehet tölteni a szabadidőt – nyilatkozta lapunknak Mihalovics Péter, a Fidesz veszprémi frakcióvezetője a 9 kilométeres táv rajtjánál. Úgy véli, az egészségünk védelme mindennél fontosabb. – A sport az én olvasatomban nem csak fizikai felkészülés a mindennapok megpróbáltatásaira, hanem elősegít abban, hogy jó legyen a közérzetem, erősíti a küzdésvágyat, céltudatosságra ösztönöz – árulta el. A képviselőtől nem áll távol a futás, hiszen hetente két alkalommal veszi fel a futócipőt. Elárulta még, a távoli céljai között szerepel a szeptemberi, budapesti félmaraton teljesítése


Rajki Tamás

Kegyes volt hozzánk az időjárás, talán ennek is köszönhető, hogy összesen 2126-an vágtak neki a rövidebb távnak. Jó volt látni, hogy gyerekek, felnőttek – sőt, kutyák is – hatalmas lelkesedéssel vágtak neki a kihívásnak, s apró sikerként könyvelte el mindenki a célba érést. A támogatóknak – Intersport, Spar, Stop.Shop. – köszönhetően pedig senki sem távozott üres kézzel. A várakozásokon felüli létszám gyűlt össze a 9 kilométeres futásra is, több mint hetvenen vállalták ezt a távot, ez is az esemény népszerűségét mutatja – tudtuk meg Rajki Tamás főszervezőtől

Összesen 16 oktatási intézmény nevezett a versenyre, közülük a Báthory iskola állította rajthoz a legtöbb diákot, szülőt, támogatót, őt a Gyulaffy, majd a Cholnoky iskola követte. Az amatőrök közül Bertalan Renátó, illetve Tóth Lili ért először célba. A 9 kilométeres távon a fiúknál a VEDAC sportolói győzedelmeskedtek, Kállay Dániel, Schiffel Gergő és Ádók Roland volt a beérkezési sorrend. A lányoknál Nagy Mónika futotta a legjobb időt Németh Eszter és Eiserle Judit előtt. s

Jövőre természetesen ismét várja a sportolni vágyókat a Intersport – Stop.Shop. Futónap, a szervezők még több vállalkozó szellemű érdeklődőben bíznak, akiket színes programokkal igyekeznek a rajthoz csábítani.
 

Galéria
Futott a város
Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel gazdaság Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg. ma 14:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.