Heti Ügy-kontrollunkban Veszprém újdonsült kitüntetettjeit mutatjuk be olvasóinknak: az város új díszpolgárát, és három Pro Urbe érdemérmet kapott polgárát. Most a Dr. Markó László professzor úrral készült interjúnk második részét olvashatják.
Dr. Markó László
Dr. Markó László a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Dolgozott a MÁFKI-ban, volt a Veszprémi Vegyipari Egyetem szerves kémia tanszékének vezetője, a MÜKKI igazgatója, az Akadémia kémiai tudományok osztályának elnöke, a VEAB elnöke – jelenleg nyugdíjas professor emeritus. 2011 márciusa óta Veszprém díszpolgára. Egyetemi kis szobájában életútjáról beszélgettünk.
– Gondolom, a veszprémi egyetem szerves kémia tanszékének vezetőjeként új kihívásoknak is meg kellett felelnie.
– Igen, a tanszék irányítása mellett konferenciákon vettem részt, előadásokat tartottam, rengeteget publikáltam. 1968-ban megírtam az akadémiai doktori értekezésemet, így egyetemi tanár lettem. Meghívtak hosszabb-rövidebb időre vendégprofesszornak Würzburgba, Chicagoba, Rennes-be, Touluse-ba, Modenába – tehát kellőképpen kinyüzsögtem magam. A kutatás egyre inkább csoportmunkává vált, de minden cikket, minden disszertációt én lektoráltam.
– Jó kollégákkal dolgozott együtt?
– Igen, úgy érzem, jól megértettük egymást. Csak egyet hibáztattam és hibáztatok máig több kollégámban. Mindig igyekeztem felhívni a figyelmüket arra, hogy az egyetemet ugródeszkának tekintsék, próbáljanak érvényesülni, igazi nagy karriert befutni. Küzdöttem a provinciális szemlélet ellen – de nem mindig sikerült.
– Meddig dolgozott az egyetemen?
– Egészen 1986-ig, ekkor ismét jött egy váratlan felkérés. A MÜKKI (Műszaki Kémiai Kutatóintézet) valami kellemetlen ügybe keveredett, és úgy gondolták, hogy csak úgy menthető meg, ha egy akadémikus veszi át a vezetését. (1976-ban lettem levelező, 1987-ben pedig rendes tag.) Így megkerestek engem, de én húzódoztam, hogy nem vagyok műszaki kémikus, inkább kutatnék – végül mégis elvállaltam, mert megtarthattam az egyetemen a kutatócsoportot. 1990-ben leköszöntem az igazgatói állásról, ám a tanszékre nem akartam visszamenni, mert úgy éreztem, csak útban leszek – így maradtam kutató professzor a MÜKKI-ben. Persze majdnem kaptam még egy gellert 1988-ban, amikor azt szerették volna, hogy legyek rektor az egyetemen, de két nagyon rossz éjszaka után nemet mondtam a felkérésre.
– A MÜKKI mellett és után milyen egyéb munkát végzett?
– A Magyar Tudományos Akadémia kémiai tudományok osztályának elnöke voltam 1988-tól 1996-ig, ezek után ’96-ban megválasztottak a VEAB (Veszprémi Akadémiai Bizottság) elnökének. 2002-óta nem töltök be állandó vezető tisztséget – meg kell mondjam, nem nagyon sajnálom.
– És jelenleg?
– Egyszerű nyugdíjas és emellett „professor emeritus” vagyok (érdemes professzor – a szerk.), ami elvben csak egy cím – de itt lehetek az egyetemen, van egy kicsike szobám, használhatom az internetet, a telefont, tehát nyugodtan tudok a munkámmal foglalkozni.
– Tehát most is dolgozik?
─ Természetesen, de nem a kémiai alapkutatást végzem, hanem részben szakmai, részben hobbi-szintű dolgokkal foglalkozom. Mindig is érdekelt a geológia – aktívan űztem is, az első komoly barlangfeltárást a Bakonyban a mi kis csoportunk végezte 1960-ban. E tárgyban végzett kutatásaim és közleményeim alapján lettem a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteleti tagja. Érdekel a csillagászat is. E témakörök és a kémia összekapcsolódásából születtek különböző ismeretterjesztő cikkeim és előadásaim, amelyek egyre szélesebb területre terjedtek ki. Eleinte az élet keletkezésével foglalkoztam – kémikus szemmel vizsgáltam a Föld és az élet történetét –; majd a kozmikus katasztrófák – a kis égitestek Földbe csapódása – kerültek érdeklődésem középpontjába. Legutóbb meg olajos (MÁFKI-s) múltam ösztönzött arra, hogy magam is prognózist készítsek a világ kőolajtermelésének várható alakulásáról.
– Mindemellett más hobbija is van?
– Érdekel a történelem is, olyan dokumentumokat gyűjtök, amelyek speciálisan jellemzik a magyar történelem egy érdekes korszakát, az 1848 és 1956 közötti időszakot. A Kossuth-bankóktól az 1956-os röpcédulákig sok minden megtalálható a gyűjteményemben. Különböző formákban igyekszem az anyagot feldolgozni, elkezdtem például összeállítani egy olyan „történelemkönyvet”, amelyben sok kép, dokumentum található, melyekhez rövid szöveges magyarázatok, kommentárok kapcsolódnak. De érdekel a pénz világa is, gyűjtök régi pénzeket, figyelem a tőzsde mozgásait.
– Egy kicsit vissza a szakmájához: Önt mi fogta meg a kémiában, milyen szépséget talált benne?
– A kémiai szerkezetek szó szerint végtelen változatossága és az ebből fakadó lehetőség az ismeretlen felfedezésére. Az a tudat, hogy olyat találhatok, amit előttem még nem ismert senki. A barlangkutatás is ezért vonzott.
– Mire büszke az életében?
– Hogy őszinte legyek, sokkal többet értem el, mint amit valaha is gondoltam. A legbüszkébb arra vagyok, hogy nagyon sok fiatallal szerettettem meg a kutatást, illetve arra, ami csak közvetve az én érdemem, hogy óriási nagy a családom. Három gyerek, tizenhárom unoka, hat dédunoka – huszonkét egyenes ági leszármazott.
– Veszprém Város Díszpolgára, Állami Díj, Alexander von Humboldt-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Arany János Közalapítvány Nagydíja, Akadémiai Aranyérem, Területi Príma Díj, Cholnoky-díj… Mit jelentenek önnek a díjak?
– Zavarba ejtenek. Arany Jánosnak van egy sora erről az Epilogusban: „S több a hír-név, mint az érdem”. Ráadásul a díjak egy idő után vonzzák egymást. Ezt mi Máté-effektusnak hívjuk, az Evangéliumban (Mt 25,29) olvasható rész miatt: „Akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.” A díjak nem tesznek elbizakodottá. Én is gyarló ember vagyok, csak igyekszem tisztességes lenni. Nem is vagyok olyan nagyon okos, csak szorgalmas.
Az interjú első része a következő linkre kattintva olvasható: Veszprém díszpolgára – I. rész
