Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagyüzem a birkózóknál

2011. április 18. 17:50 // Forrás: Janku Ferenc
Az elmúlt öt versenyen három arany-, nyolc ezüst- és bronzérmet, valamint számos pontszerző helyet szereztek a CENTRUM SE versenyzői.

A Veszprémi CENTRUM Sport Egyesület birkózó szakosztályánál megkezdődött a tavaszi nagyüzem, azaz egyik verseny éri a másik, úgy, hogy közben a csapat bejárja az országot.

A dorogi ob rangsorverseny után Soltvadkerten, Kőszegen, Csepelen, az elmúlt héten, pedig Sárváron bizonyíthatták rátermettségüket a sportolók. Az öt versenyből három is kiemeltként szerepel a szövetségi versenynaptárban, ám a két Vas megyei viadal rendezői is megtettek mindent, hogy erős mezőny jöjjön össze, így több kiemelt csapat mellett külföldieket is meghívtak szabadfogású viadalaikra.

– Remek szezonkezdést tudhatnak maguk mögött sportolóink. Az elmúlt öt versenyen három arany, nyolc ezüst és ugyanennyi bronzérmet, valamint további tizenöt pontszerző helyet szereztek tanítványaink. Négy sportolónk bejutott az országos bajnokság döntőjébe, hét pedig még reménykedhet, hogy ott lehet a legjobbak között! – büszkélkedett Túri Péter vezetőedző.

– Természetesen nincs idő az ünneplésre, sem a pihenésre, hiszen egy hét múlva Budapesten megkezdődnek a diákolimpia futamai, amelyek május közepén, Orosházán zárulnak. A hó végén pedig Tatabányára utazunk az országos bajnokság döntőjére. A feszített tempó kitart nyár elejéig, és bízunk benne, hogy addig a bajnoki pontjainkat is jelentősen gyarapíthatjuk – zárta szavait a szakember.

A Kossuth Iskolában edző birkózókról további információkat tudhat meg a www.centrumse.hu weboldalon!

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. ma 15:43 Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel gazdaság Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg. ma 14:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.