Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

„Jókedvvel, bőséggel” / Hal- és borünnep Balatonfüreden

2008. június 27. 23:07
Csopak és Paloznak is társrendezője a hal- és borünnepnek, melyet hatodik alkalommal pénteken nyitottak meg Balatonfüreden. A háromnapos hagyomány- és értékőrző fesztiválon a boros gazdákon túl az országos média képviselői is jelen vannak. A Hír Tv, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Lánchídrádió által nyújtott kihelyezett műsorok, beszélgetések színesítik a programfolyamot. Nem csak kenyérrel, vagyis nem csak hallal és borral él az ember, ezért, miként az Balatonfüredhez méltó, a magas színvonalú kultúrára építik a rendezvényt. Az idei Hal- és borünnepet a fővédnök, Mádl Ferenc, volt köztársasági elnök nyitotta meg. Az első napon az Eötvös József Sajtódíjat is átadták az arra érdemeseknek.

Mádl Ferenc - a múltról szólva - a magyar történelem viharait is felelevenítve adta át a bibliai üzenetet. Méltatatta a földek és szőlők megművelőit, és persze a magyar borokat, melyek híre Amerikáig elér. De mint mondta, a magyaroknak a bor több, mint egy édes nedű. A magyar bor ízére felébred bennünk a szabadság és az önbizalom érzése - fogalmazott köszöntőjében a volt államfő.

Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere, a rendezvény védnök-házigazdája Márai Sándort idézte, aki a Tagore sétány fái alatt írta a következő sorokat: „Ne siess! Pihenj! Hallod a fák zúgását? Valamit üzennek. S az ember megáll, hallgatja a zúgást, s egyszerre megérti, hogy kár volt sietni.”

Ez a pár nap az ünneplésé, az önfeledt együttlété, a jókedvé és a bőségé. Bőségé pedig nemcsak borban és halban, hanem szellemi javakban is - mondta Bóka István. A polgármester a vendégek között külön köszöntötte Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselőt, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnökét, aki - mint mondta - sokat tesz a Balatonért. Balatonfüred Lasztoviczának köszönhetően visszakapta a megyétől a Jókai Múzeumot, melyet fel fognak újítani a Balaton ékköve II. projektben.

A megyei önkormányzat elnökének szavaiból is kitűnt, szereti Füredet. Ahogy fogalmazott, ez az a város, ahol mindig történik valami. Az elmúlt években elindult valami Balatonfüreden – mondta Lasztovicza – jó irányba halad a város, sokszínűségével, érték- és hagyományőrző rendezvényeivel kiemelkedő települése a balatoni régiónak. Majd hogy a borról is szó essék, az elnök kijelentette, hazánk 22 borvidékéből az öt legjobb a Balatonnál található. Legyünk büszkék rá!

Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság perjele áldotta meg a borokat és halételeket, melyeket a Tagore sétányon felállított pavilonokban kínálnak három napon át a vendégeknek. A nap mindig felkel. A szél fújhat jobbról, fújhat balról, de életünket ne a változó irányú szélhez, hanem az örök fényhez, a világossághoz igazítsuk – szólított fel az atya. A köszöntőket követően Eperjes Károly színművész, a veszprémi Petőfi Színház művészeti vezetője igazi reneszánsz hangulatot idézve, Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekeiből adott elő részleteket, majd az ízletes borokhoz a Tegnap együttes húzta a talpalávalót.

 

A hal és borünnep első napján adták át az Eötvös József Sajtódíjakat is, melyet a döntnökök idén Borókai Gábornak, a Hír TV alapító, elnök-vezérigazgatójának, a Heti Válasz főszerkesztőjének, Krakkó Ákosnak,a Hír TV Célpont című műsorának szerkesztő-műsorvezetőjének, illetve Vass István Zoltánnak, a Magyar Rádió volt munkatársának, a Lánchídrádió műsorvezetőjének ítéltek oda.

Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt munkatársa az újságíró szakma számtalan szabálya, követelménye közül a becsületet emelte ki az egyik díjazott méltatása kapcsán. Mint mondta, isteni, belső parancs az, ami az újságírói munka mozgatórugója kell, hogy legyen: a becsület. A díjakat dr. Andrássy Gábor, a Magyar Páneurópai Unió Országos Kitüntetési Bizottságának elnöke adta át. A plaketteket Melocco Miklós szobrászművész készítette.

A program a Hír Televízió Péntek 8 című műsorának kihelyezett élő, egyenes adásával folytatódott, melynek Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője volt a vendége. A hétvégén még folytatódnak a programok. Délelőtt 10 órától már a Tagore sétányra várják a gyerekeket. Akik megszomjaznak, a neves balatoni borászok közül többek közt a Jásdi, a Figula, a Tiffán, a Koczor a Hudák, a Vylyon pincészet és a Lídia Borház nedűit kóstolhatják. Több füredi étteremben pedig a hírességek receptjei alapján készült ételekből fogyaszthatnak.

 


Tekintse meg képgalériánkat!


Füssy Angéla

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.