Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Tanévnyitó: szeptember 1-jén / Augusztus közepén már költözködhet a Közgazdasági Szakkökézépiskola

2008. június 30. 10:06
Mondta Porga Gyula alpolgármester a volt Nagy László általános iskolában tartott sajtótájékoztatón. A 183 millió forintos felújítási munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárást a helyi KIVSZER Kft. nyerte el. A kivitelezés az ütemtervek szerint halad – mondta Rédling Tamás ügyvezető.

Az alpolgármester elmondta, hogy egy korábbi önkormányzati határozatnak megfelelően költözködött ki a középiskola a várból. A volt általános iskola épületét az Oktatási Törvényben foglaltak szerint alakítják át. Kisebb termek szükségesek, mint az alapfokú oktatási intézményekben előírtak. Ezekben a termekben alakítják ki a nyelvi laboratóriumokat is. A volt konyhai rész beázását megszüntették, itt a könyvtár és a közösségi helység lett kialakítva. Némedi Lajos, az Oktatási Bizottság elnöke elmondta, hogy a két héttel korábbi bejárás alkalmával megfogalmazott kéréseket beépítették a kivitelezés során. Így például a folyosón, zárt szekrényeket használhatnak majd a diákok szeptembertől.

A közbeszerzési eljárás során 35 millió forint és Áfa megtakarításból az épület teljes épületgépészeti és világítása is cserére került, a „Szemünk Fénye” program keretén belül – mondta Porga Gyula. Némedi Lajos még hozzáfűzte, hogy amire még külön figyelmet kell majd fordítani az igen forgalmas Akácfa utcánál, közlekedéslassító eszközt kell majd alkalmazni a diákok biztonságának érdekében.

Beke G. László
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. tegnap 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.